Így néz ki az épülő új Szuezi-csatorna

Először engedték Egyiptomban a nemzetközi sajtó munkatársait az épülő új Szuezi-csatorna közelébe, amelyet a tervek szerint idén augusztusban nyitnak meg a tengeri forgalom előtt.

A szigorúan ellenőrzött katonai övezetbe érkező három autóbusznyi újságírónak a Szuezi-csatorna Hatóság elnöke, Moháb Mamís altengernagy mutatta be az egyiptomi gazdaság mélyrepüléséből kiutat ígérő projektet.
A munkálatok csupán első lépését alkotja a csatorna kibővítése, amit hatalmas területfejlesztési beruházások követnek.

Mamís elmondása szerint a projekt célja, hogy maximálják Egyiptom hasznát a növekvő Ázsiai piacról Európába és Amerikába irányuló áruforgalomból. Az 1869-ben megépült mesterséges vízi úttal párhuzamosan egy 35 kilométer hosszú medret ásnak, a jelenlegi csatornát pedig egy 37 kilométeres szakaszon kibővítik.

A 66 éves altengernagy elmondta, hogy a szárazon és vízen szünet nélkül működő kotrógépeknek összesen 500 millió köbméternyi földet kell eltávolítaniuk. Az ásás befejeztével a megengedett merülési mélység mindkét irányban 20,1 méter lesz. A tavaly augusztusban megkezdett munkálatok idejét eredetileg 36 hónapra tervezték, de azt Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök utasítására egy évre leszűkítették.



A bővítést követő területfejlesztési projekt keretein belül a csatorna mentén új ipari zónákat hoznak létre. Az övezetben telephelyet és infrastruktúrát nyer az olaj- és petrolkémiai ipar, autó összeszerelő üzemek épülnek és otthont kapnak a könnyűfém-feldolgozó iparágak is. A raktározást és elosztást kezelő logisztikai központok mellett épül hajó- és konténergyár is.

A munkahelyteremtésen túl a befektetésnek az is kijelentett célja, hogy az újonnan alakuló urbánus közösségek tehermentesítsék a túlzsúfolt Nílus-parti városokat. Ez utóbbiak közül a legszembetűnőbb példa Kairó, amely lakosságát, a fővárost övező agglomerációs gyűrűvel együtt körülbelül 40 millióra teszik.

Forrás: MTI


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.