Jövő tavasszal nyílhat meg a csillaghegyi strandfürdő új fürdőegysége

Jövő tavasszal, nyár elején várható a csillaghegyi strandfürdő új fürdőegységének megnyitása, a több mint hárommilliárdos beruházás alapkövét és az időkapszulát csütörtökön tette le Tarlós István főpolgármester, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Óbuda-Békásmegyer országgyűlési képviselője és a Budapest Gyógyfürdői És Hévizei Zrt. (BGYH) vezérigazgatója, Szőke László. 

Tarlós István elmondta, hogy az alapkőletétellel újabb jelentős állomásához érkezett a főváros fürdőfejlesztési programja, ugyanis a fejlesztésnek köszönhetően Budapest egy újabb, egész évben nyitva tartó fürdőegységgel gazdagodik.

A főváros és a BGYH vezetésének nem titkolt célja, hogy megőrizze és folyamatosan továbbfejlessze Budapest gyógyfürdőit és strandjait - közölte megjegyezve, hogy a főváros fürdőiben tizenkilenc különböző hatóanyagú gyógyvizet tartanak nyilván.

A főpolgármester elmondta azt is, hogy a gyógyfürdők Budapest egyik legfőbb turisztikai vonzerejét jelentik, felmérések szerint a magyar fővárosba érkező külföldi turisták mintegy 60 százaléka látogat el valamelyik fürdőbe.



Kijelentette, a BGYH a múlt évben már a turisztikai piac egyik legfontosabb szereplője lett, stabilan, nyereségesen működik és számos projektje folyamatban van.

Tarlós István a beruházásról szólva elmondta, hogy a főváros és a BGYH szolgáltatásbővítést tervez. A beruházás célja kettős: egyrészt, hogy a tervezett épület a lakosság színvonalasabb kiszolgálását szolgálja wellness részleggel, szaunavilággal, "gyerekparadicsommal", valamint étteremmel. Másrészt, hogy a sportolók részére, elsősorban az utánpótlás céljait szolgálva, nevelésre "otthon nyújtson".

Szőke László elmondta, hogy "hét szinten épül majd meg a fürdő, összesen hétezer négyzetméternyi fürdőterületet építenek be tizenegy medencével". A strand három szabadtéri medencéje is megmarad. A fürdő egyik éke lesz egy Barcsay Jenő által készített mozaik, amelyet a hamarosan lebontandó régi újpesti fürdőből hoznak majd át - közölte.

Forrás: MTI


Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.