Kézműves sör az ételkiszállító cégtől

A vállalat már a márkaváltás bejelentésekor jelezte, hogy az új név új lehetőségeket, illetve fejlesztéseket is tartogat. Ennek egyik eleme az az együttműködés a MONYO Brewinggal, amelynek eredményeként elérhetővé vált a panda marketekben egy könnyed limitált kiadású Session IPA, a Panda Manna.

A cég mára túlnőtt az étel házhozszállítási piacon: a vállalat létrehozta saját élelmiszerüzlet-hálózatát, az elmúlt időszakban pedig erős vidéki terjeszkedésbe kezdtek és már 12 raktárból szállítanak ki a cég futárpartnerei. Budapest mellett Debrecenben, Szegeden, Pécsett, Kecskeméten, Székesfehérváron, valamint Szolnokon is házhoz jönnek az élelmiszerek, illetve háztartási cikkek, év végéig pedig további városokban nyit a szolgáltatással a cég.

A sört szereti a magyar

A rendelői statisztikák azt mutatják, hogy ha azonnali élelmiszer rendelésről van szó, akkor a sör a legnépszerűbb termék, ezt követi a víz és a kóla,valamint a tej, a zsemle, illetve a banán. A sör olyannyira közkedvelt, hogy hónapról hónapra tartja magát a képzeletbeli dobogón, a hét második felében és ünnepnapokon pedig még inkább a csúcsra tör. Ezért is jött az ötlet a foodpanda részéről a co-branded sör megalkotására. Hiszen, bár átlagosan több, mint 60 féle sör közül választhatnak a panda market vásárlói - köztük számos kézműves sörből - , mégis más egy igazi limitált kiadású hazai sör, amit kimondottan csak az üzlethálózat rendelői számára készítettek. Így született meg a Panda Manna, amely mindegyik panda marketben elérhető, illetve, hogy minél többen megismerkedjenek az új termékkel, az első időszakban néhány kiemelt vendéglátóhelyen is megkóstolhatják a fogyasztók.

Mandarinos és sárgadinnyés ízjegyek

Ez egy könnyed Session IPA, amely minden tulajdonsággal rendelkezik, ami miatt az IPA-kat szeretjük, és session sörhöz illően alacsonyabb az alkoholtartalma (4,8%). Könnyű, friss és üde sör, amihez amerikai (Centennial), valamint újhullámos német (Huell Melon) komlókat használtak fel. Ezeknek és a hidegkomlózásnak köszönhetően illatban és ízben is egyaránt a mandarinos, sárgadinnyés ízjegyek dominálnak. Aranyló szín, száraz kortyérzet, illetve moderált keserűség jellemzi, ami miatt könnyen újra és újra elcsábulhatunk.

Közös pont az innováció

A foodpanda a MONYO-val fogott össze, ez egy olyan márka, amely egyike volt 2014-ben az ország első újhullámos sörfőzdéinek, elsődleges céljuk pedig azóta sem változott: kompromisszummentes söröket szeretnének gyártani a fogyasztóknak. 

Forrás: foodpanda


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.