Komplex marketingmunka indult a Középkori templomok tematikus út népszerűsítésére
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. kezdeményezésére, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának szakmai támogatásával nagyszabású promóciós munka vette kezdetét Kárpátalja és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye középkori templomainak népszerűsítésére.
Az akció részeként 2013. május 7-8-án egy tanulmányúttal egybekötött konferencia keretében, Magyarországról és Kárpátaljáról érkező újságírók előtt ismertették a Középkori templomok útja programot és bemutatták az útvonal legszebb attrakcióit az útvonal fejlesztői.
Ezzel párhuzamosan komplex marketingmunka vette kezdetét annak érdekében, hogy minél szélesebb körben ismerjék meg ezt a káprázatos egyházi örökséget. Már ebben az utazási szezonban 32 000 kiadvány várja az utazókat a tematikus út mentén. A brosúra 16 oldalon, képekkel illusztrálva, négy nyelven mutatja be az érdeklődőknek a középkori egyházi örökséget. Az útvonalhoz tartozó templomok elé többnyelvű információs táblákat helyeztek el, amelyek segítik a turisták tájékozódását. Kibővült és megújult a Középkori templomok útja honlap (www.temple-tour.eu), ahol egy film is megtekinthető e páratlan örökségről. Az útvonal Magyarország, Kárpátalja és Szatmár megye olyan vonzerőire, műemléki és művészettörténeti értékeire hívja fel a figyelmet, amelyek korábban nem kapcsolódtak a turisztikai kínálathoz, így új területek kerülhetnek a turizmus vérkeringésébe.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Magyarország egyik, középkori templomokban leggazdagabb vidéke, itt ugyanis egyedülállóan sűrű hálózata maradhatott fent ezeknek az épületeknek. Szatmár és Bereg középkori egyházi örökségének egyedi hangulatát idézik a kisméretű templomok, a melléjük épített fa harangtornyok, a számos fennmaradt freskó, a festett karzatok, a díszes kazettás mennyezetek, és a faragott szószékek. Az Alföld középkori templomainak nagy része a török rombolás áldozatává vált. Ez, a vizek által körbezárt vidék azonban távol tartotta magától a hódító hadakat, az idegen kultúrákat. Így maradhattak fent páratlan gazdagságukban és szépségükben ezek a kis középkori templomok, amelyek ékszerdobozai ennek a vidéknek.
Lehetőség nyílt a Középkori templomok tematikus út továbbfejlesztésére is: 2012 végén – a Tiszántúli Református Egyházkerület, a Királyhágómelléki Egyházkerület és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Ügynökség együttműködésében – megkezdték azt a közel másfél millió eurós beruházást, amely 20 templom műemléki helyreállítását és látogatóbarát fejlesztését célozza az útvonal mentén.