Látogatócsúcs Pécsett

Megugrott a turisták száma Pécsett és Baranyában az EKF-nek köszönhetően. Pécsett 217, Baranyában 145, a Dél-Dunántúl egészében 135 százalékos emelkedés történt.

Hegyi Zsuzsa, a Magyar Turizmus Zrt. dél-dunántúli regionális marketing igazgatójának tájékoztatása szerint különösen a német és az osztrák turisták száma nőtt a baranyai megyeszékhelyen.

Hegyi Zsuzsa úgy véli az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program szerepe egyértelmű az emelkedésben, mely nyolc évnyi csökkenést követ. Jelentős szerepet játszott a marketing munka is, hiszen Ausztriában 130, Németországban 97 média megjelenés történt az EKF kapcsán – tájékoztatott Hegyi Zsuzsa.

A belföldi vendégforgalom Pécsett és Baranyában 110 százalékkal, a régióban 104 százalékkal nőtt a nyár elején tavalyhoz képest.

A 2010-es kulturális főváros programsorozatra tervezett szállodaépítések egy része ugyan nem valósult meg Pécsett, az újonnan nyílt hotelek viszont kiváló szezonra számítanak. A 81 szobás belvárosi Corso Hotel például május 10-én telt házzal kezdte meg működését. Biztatóan indul a 300 vendég befogadására alkalmas Laterum Hotel forgalma is.

Az év második felében sem állnak le a beruházások. A Pécs északnyugati részén található Hotel Makártanya Sport & Wellness négycsillagossá fejlesztése várhatóan év végére készül el. A beruházás eredményeképpen beltéri medencés wellness részleggel, mélygarázzsal, lifttel, új recepcióval és konferenciateremmel gazdagodik a szálló. (MTI)


Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.