Már 100 wifis vonat jár

A mai naptól már száz internetezésre alkalmas járművet közlekedtet a MÁV-START, így naponta húszezer körül van azoknak az utasoknak a száma, akik ingyenesen használhatják a szolgáltatást. A bővítés folyamatos, a kétszázadik wifis kocsi várhatóan már májusban az utazók rendelkezésére áll.

Az ingyenes internetelérési lehetőséget biztosító járművek mennyisége elérte a százat, és a további bővítéseknek köszönhetően hetente újabb húsz-harminc InterCity- és elővárosi járműben utazva lehet majd díjmentesen igénybe venni a fejlesztést. Az érintett kocsikat a lehetőségek szerint a legtöbbször, a legnagyobb kihasználtsággal közlekedteti a vasúttársaság a szerelvényekben, így a budapesti, miskolci, nyíregyházi, debreceni, váci, szobi, újszászi, ceglédi, szolnoki és pécsi utasok egy része is ingyen internetezhet a vonatokon.

Naponta nagyságrendileg húsz és harmincezer között van azoknak a száma, akik a fejlesztésnek köszönhetően levelezéssel, portálok olvasásával, közösségi oldalak látogatásával vagy akár munkavégzéssel, hasznosan tölthetik az utazással töltött időt. Az érintett 735 kocsi illetve motorvonat wifirouterrel történő felszerelése folyamatosan halad a műhelyekben, a munkálatok elkészülte után csaknem napi nyolcszáz közlekedő vonaton lesz elérhető a szolgáltatás.

A fedélzeti, vezeték nélküli internetet minden erre előkészített járműben ingyenesen vehetik igénybe az utazók, a hozzáférés maximális sávszélessége kocsinként 7,2 Mbps. Egyidejűleg akár több százan is csatlakozhatnak egy vonaton a rendszerre, ez péntekenként és vasárnaponként, a legnagyobb utasforgalmú időszakokban tapasztalható is. Az ingyenes wifielérést biztosító járműveket külső és belső matricákkal is jelöli a vasúttársaság.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.