Minibusz-szolgáltatót vált a Budapest Airport

Januártól új szolgáltató üzemelteti a ferihegyi repülőtéri transzfereket. A miniBUD a Petrányi Autó és a BUDPORT konzorciuma, leendő ügyvezető igazgatója Limburger Lóránt, a Malév utolsó vezérigazgatója. 

Nyilvános tenderen keresett új üzemeltetőt a Budapest Airport a repülőtéri minibusz-szolgáltatásra. A pályázatot a Petrányi Autó és a BUDPORT konzorciuma nyerte el, amely miniBUD márkanév alatt indítja be a szolgáltatást január elsején. A kizárólagos szerződés öt évre szól.

A Budapest Airport közleménye szerint a környezetbarát járműveknek és innovatív szolgáltatásoknak köszönhetően tovább javulhat az utasélmény Budapesten, kedvezőbb árak mellett.

A miniBUD a tervek szerint nem csupán biztosítja az utasok számára a minibusz-szolgáltatás folytonosságát, jelentősen fejleszti annak színvonalát is. A miniBUD teljesen új, rugalmas és egyszerű foglalási rendszerrel, kényelmes járművekkel, wifiszolgáltatással biztosítja a reptéri transzfert, kedvező kondíciók mellett. Felismerve a diszkont-légitársaságok üzleti modelljének sikerességét, az alapszolgáltatást kedvezőbb áron kínálja majd, az utasnak ezen felül lehetősége van további extra szolgáltatásokat vásárolnia. A miniBUD a legjobb ár-érték arányú szolgáltatást nyújtja, háztól házig történő személyszállítással. A nyertes konzorcium és a Budapest Airport ötéves szerződést írt alá.

A szolgáltatás indulását követően júniusig áll fel a teljes üzem, az utasok kiszolgálása ezalatt is zökkenőmentes marad. A repülőtéri minibuszflotta hatvan modern, kényelmes és környezetbarát járműből áll majd, így nemcsak az utasok elégedettsége nőhet, de a Budapest Airport által idén elindított Greenairport programban vállalt kötelezettségek is teljesülnek.

A Petrányi Autó a flottát és a műszaki hátteret, a BUDPORT pedig új szemléletű, erőteljes kereskedelmi szemléletet és a légi utasok kiszolgálásának tapasztalatát hozta a közös vállalkozásba.

„A színvonalas szolgáltatás alapfeltétele nemcsak a hatvan korszerű kisbuszból álló flotta, hanem a fenntartásukhoz szükséges, folyamatos rendelkezésre állást biztosító műszaki háttér. A járműveket a repülőtéri műszaki bázisunkon szervizeljük majd, s az utasok komfortját befolyásoló legkisebb meghibásodásokat is a lehető legrövidebb időn belül orvosoljuk” – mondta Petrányi Zoltán, a Petrányi Autó tulajdonosa.

„A szolgáltatás tervezésekor a repülőtéri utasélmény maximalizálása volt a fő szempont. Kedvező árú és kiváló minőségű szolgáltatást nyújtunk az utasoknak, akiket háztól házig fuvarozunk. Tudjuk, hogy a Magyarországra érkező külföldiek döntő benyomásokat szereznek, miközben a reptérről bejutnak a városba. A miniBUD több mint korrekt szolgáltatásával nem csupán a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér imázsához kívánunk hozzájárulni, de Magyarországéhoz is.” – mondta Galgóczy Ferenc, a BUDPORT tulajdonosa.

„A miniBUD ismeri a légi utasok igényeit és szokásait, így kapacitásait sokkal rugalmasabban tudja allokálni, az utasok nagyobb megelégedésére. Nem csupán fuvarozó szolgáltatóként kívánunk az utasok rendelkezésére állni, hanem teljes körű megoldással a repülőtértől a hotelig vagy az apartmanig. A légitársaságok fedélzeti értékesítésének egyszerűsített rendszere elérhető lesz a miniBUD járművein is, a külföldi utasok részére elsősorban fővárosi idegenforgalmi szolgáltatásokat, a magyar utasok részére pedig baleset-, betegség- és poggyászbiztosítást is értékesíteni tudunk. Ezen kívül lehetőség lesz egyes légitársaságok utasai részére beszállókártya nyomtatására, valamint további fedélzeti extra szolgáltatások értékesítésére” – tájékoztatott Limburger Lóránt, a miniBUD leendő ügyvezető igazgatója.

„A Petrányi Autó és a BUDPORT személyében az egyik legjelentősebb hazai autós vállalkozás és egy innovatív üzleti partnerünk társulása nyerte a Budapest Airport minibusz tenderét, ezért biztosak vagyunk benne, hogy minőségi személyszállítási szolgáltatásokkal állnak majd utasaink rendelkezésére. Az utasbarát szemlélet, amit a miniBUD képviselni fog, számunkra is létfontosságú, hiszen így őrizhetjük meg pozíciónkat, mint a régió legjobb repülőtere” – fogalmazott Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója.


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.