Megújult a János Vitéz Látogatóközpont Kiskőrösön

A kiskőrösi János Vitéz Látogatóközpontban Petőfi Sándor remekművét virtuális kalandon keresztül, digitális eszközök segítségével ismerhetik meg az érdeklődők.

A János Vitéz Látogatóközpont célja, hogy közelebb hozza az érdeklődőkhöz Petőfi költeményének helyszíneit, alakjait és cselekményét. A technológia és a tradíció, a szórakoztatás és a tudásmegosztás ötvözésével emberléptékű és személyes kapcsolatot teremtsen a látogatók és az irodalmi mű között. A látogatás után a gyerekek és a felnőttek egyaránt új, saját élményen alapuló nézőpontból értelmezhetik a János vitézt - írják közleményükben.

 

„A látogatóközpont a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeummal, illetve a műfordítói szoborparkkal a kiskőrösi Petőfi-kultusz szerves része. Nemcsak az ország, hanem a világ minden pontjáról érkeznek hozzánk látogatók, hogy megismerkedjenek Petőfi Sándor szülővárosával. Célunk, hogy a nemzet költőjéhez a lehető legszélesebb módon kapcsolódhassanak. A János Vitéz Látogatóközpont megújulásakor arra törekedtünk, hogy a tabletek használatával még korszerűbbé és interaktívabbá váljon a megtapasztalható élmény” – emelte ki Dr. Filus Erika, az intézmény igazgatója.

A látogatóközpont kiállítása az 1845-ben épült, egykori evangélikus lelkészlakban található. Egy labirintus-útvonalon keresztül megismerhetjük Petőfi elbeszélő költeményének egyes fejezeteit, miközben Kukoricza Jancsiból János vitéz, végül Tündérország királya lesz. A színházi világot idéző tér installációi között magunk is a mű cselekményében haladunk mind a fizikai, mind a virtuális térben, így a történetben nem csak szemlélőként, hanem aktív résztvevőként lehetünk jelen. A labirintust különböző útvonalakon járhatjuk be tablet segítségével, miközben szövegrészleteket hallunk a műből.  Az egyedi múzeumi és irodalmi élmény során interaktív feladatokat is kapunk.

 

Az intézmény tematikus múzeumpedagógiai programja az épület tetőterében kapott helyet, ahol az iskolai csoportok korosztályuknak megfelelő játékok, művészeti foglalkozások és interaktív órák segítségével tanulhatnak a János vitézről. A látogatóközpont nemcsak a diákokat várja, hanem a pedagógusokat is, akik a korszerű irodalomoktatás módszertanával ismerkedhetnek meg. Az interaktív kiállítás ideális családok és felnőtt csoportok számára is.

További információ a János Vitéz Látogatóközpont megújult weboldalán: https://janosvitezlatogatokozpont.hu/ 

 

 


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.