Ősszel is nyitva tartanak a Balaton legjobb éttermei és szállodái

Sikeres volt az Ősszel is Balaton! kampány, amelynek csaknem két hete alatt az ősszel szokásosnál sok ezerrel többen utaztak az üdülőrégióba az idén - értékelte az akciót Fekete Tamás, a Balatoni Regionális TDM Szövetség alelnöke szombaton az MTI-nek.

Az idén először megszervezett, október 22-től november 2-ig tartó akcióhoz 170 balatoni szállásadó, valamint 93 étterem és borospince csatlakozott. Fekete Tamás szerint százezrekre tehető azok száma, akik szívesen jönnének a Balatonra hidegebb évszakokban is, ha találnának jó programokat.

A kampányt szervező és csaknem teljesen önerőből megvalósító Balatoni Regionális TDM Szövetség nem csak a helyi vállalkozókat mozgósította sikerrel. Támogatta a kezdeményezést különféle módon a Balatoni Hajózási Zrt., a MÁV, a Balaton Fejlesztési Tanács, továbbá számos cég, szervezet.

Népszerűnek bizonyultak egyebek közt a bortúrák, a balatonszárszói Csokifesztivál, a balatonfenyvesi kenutúrák, és az éttermek Balaton menüje.

A kampány keretében a welovebalaton.hu hírportálon szervezett szavazáson megválasztották a Balaton legjobb ősszel és télen is nyitva tartó éttermeit, borászatait és szállodáit. (A legjobb éttermek sorrendben: a balatonszemesi Kistücsök, a vonyarcvashegyi Bock Bisztró Balaton és a balatonalmádi Kerekes pince. A legjobb hotelek: a siófoki Hotel Azúr, a vonyarcvashegyi Zenit Hotel Balaton és a badacsonyi Hotel Bonvino. A legtöbb szavazatot kapó borászatok: a kötcsei Gutman Borpince, a badacsonytördemici SKIZO Borház és a badacsonyi Laposa Birtok.)

Fekete Tamás emlékeztetett arra, hogy a tavasszal már szerveztek egy hasonló kampányt és eseménysorozatot a balatoni szezon bővítése érdekében, Nyitott Balaton címmel. Ez annyira sikeresnek bizonyult, hogy már meghirdették a következőt a 2015. május 1. és 11. közötti időszakra.

Forrás: MTI


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.