Rekordnyereség a Ryanairnél

Rekordszintre emelkedett a Ryanair diszkont légitársaság nyeresége az október-decemberi időszakban a hétfőn publikált beszámoló szerint. Az ír székhelyű társaság a foglalási adatok alapján erős húsvéti és nyári időszakra számít az ázsiai és az amerikai forgalom felpörgésével.

Európa vezető diszkont légitársasága a december végén záruló harmadik negyedévében 221 millió eurós nyereséggel zárt, míg az előző év azonos időszakában 81 millió eurós veszteséget könyvelt el. Az elemzői várakozások 200 millió eurós negyedéves profitot prognosztizáltak. Az ünnepi időszak teljesítménye több mint két és félszerese a járványidőszak előtti, 2019-es utolsó negyedévi 88 millió eurós nyereségének. Az egy részvényre jutó nyeregég (EPS) 0,08 euróról 0,18 euróra nőtt Az árbevétel éves összehasonlításban 57 százalékkal, 2,31 milliárd euróra emelkedett, a járatkihasználtság pedig 9 százalékponttal, 93 százalékra javult december végére.

Az év utolsó három hónapjában az utasforgalom új csúcsot döntött: 24,4 százalékkal 38,4 millióra emelkedett. A társaság megerősítette a márciusban záruló üzleti évre tervezett, január elején nyilvánosságra hozott profitvárakozásait, amely 1,325-1,425 milliárd euró. A negyedéves pénzügyi jelentést értékelve Michael O'Leary vezérigazgató elmondta, hogy 168 milliós utasforgalommal zárhatja a cég a 2022-es pénzügyi évet, az előző évi 27,5 milliós forgalom után, jócskán felülmúlva a válság előtti 149 milliós szintet. A 2024-es üzleti évre 185 milliós utassal számolnak. Elmondása szerint a robusztus kereslet mögött az ázsiai turisták visszatérése és az erős dollár áll, amely megnövelte az amerikai utasforgalmat az európai piacokon.

Forrás: MTI


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.