Rekordszámú versenyző a Privátbankár diákversenyén

1055 négyfős csapat jelentkezett kiadóbeli tagtársunk, a Privátbankár.hu által immár ötödik alkalommal, ezúttal technikumok és szakképző iskolák számára megrendezett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis pénzügyi edukációs versenyére. A pénzügyi tudását megmérettetni szándékozó középiskolások 4220-as összlétszáma a verseny 2020 ősz óta íródó történetében rekord.

Az október 14-ei határidőig összesen 1055 négyfős csapat jelezte a részvételi szándékát, ami azt jelenti, hogy 4220 diákot mozgatott a verseny. Ez rekord a verseny 2020 óta íródó történetében, amely során kétszer-kétszer – ősszel technikumok és szakképző iskolák, tavasszal pedig gimnáziumok – mérték össze diákok a pénzügyekről meglévő, illetve a verseny során megszerzett tudásukat.

Ezúttal megint a technikumok és szakképző iskolák tanulóin a sor. Az 50 kvízkérdést a hétfői online fordulóban a legnagyobb arányban helyesen megválaszoló csapatoknak október 24-én éjfélig egy, maximum 60 másodperces videót kell elkészíteniük egy aktuális, fontosnak tartott gazdasági, pénzügyi hírről, sztoriról. Ez lesz a belépő a megyei döntőkbe, amelyekre november 8-22. között kerül sor.

 

A megyei és budapesti, ugyancsak online megrendezett döntőn csak az a csapat vehet részt, amely elküldi a videóját. A videókra TikTok-csatornánkon szavazni is lehet majd – a legtöbb szavazatot elérő videó készítőit különdíjjal jutalmazzák a szervezők.

A megyei és budapesti döntőn győztes húsz csapat december 8-án küzd meg a Diákverseny első helyéért, immár személyesen, a fővárosban.

Ahol nem csak a győztes csapat tagjai részesülnek jutalomban, a verseny támogatói, szakmai partnerei ugyanis számos értékes díjat ajánlottak fel:

- a döntő első három helyezett csapatának tagjai és kísérő tanára számára egynapos bécsi tanulmányút az Erste Banktól

- 20 x 10 000 forintos ajándékutalványt a döntőbe jutott csapatok felkészítő pedagógusainak a Magyar Államkincstártól

- 3 x 50 000 forint összegű ajándékutalvány az MKB Private Bankingtól és a Takarékbank Private Bankingtól az első három helyen végző csapatnak, továbbá 50 000 forintos ajándékutalvány a „Feltörekvő Junior Klasszisnak” – azaz a legnagyobb fejlődést elérő, a döntőbe jutott csapatok közül a legalacsonyabb tanulmányi átlaggal rendelkező csapatnak és felkészítő tanárának

- 200 000 forintos díj a legtöbb csapatot indító iskoláknak a Diófa Alapkezelőtől

- az első hat legjobb csapatnak egy-egy szabadulószobás élményprogram a CIB Banktól

- a legtöbb csapatot indító iskolának egy laptop a Magyar Biztosítók Szövetségétől

- egyenként 50 000 forintos ajándékutalvány a három, legtöbb csapatot indító pedagógus számára a Fundamenta Lakáskasszától

- az országos döntő összes résztvevő csapata ajándékcsomagot kap a támogatók jóvoltából.

Forrás: Privatbankar.hu


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.