Halasztja budapesti járatai indítását az új légitársaság

Március végére halasztja romániai belföldi, valamint a budapesti járatai indítását az újonnan alapított román AirConnect légitársaság - közölte a Profit.ro portál a társaság közlésére hivatkozva.

A társaság azzal indokolta a halasztást, hogy késik az általa megrendelt második repülőgép leszállítása, és a járatok beindításának az operatív előkészítésében is késés jelentkezett. Az AirConnect azt is közölte, hogy e-mailben és telefonon értesítik a halasztásról azokat, akik a 2022. október 15. és 2023. március 25. közötti időszakra már jegyet váltottak. Ők visszakérhetik az út árát, vagy egy későbbi időpontot jelölhetnek meg az utazásra. Emellett egy ingyenes jegyet is kapnak kárpótlásul, amit 2023. január 15-ig kell lefoglalniuk. Az AirConnect légitársaság augusztus végén közölte, hogy október 15-től Kolozsvár-Budapest és Bukarest-Budapest járatot indít.

Bejelentését követően azonban a magyar Aeroexpress Regional társaság is elindította a Budapestet Kolozsvárral, Debrecent pedig Kolozsvárral és Marosvásárhellyel összekötő járatait. Az AirConnect román légitársaságot - a honlapján közölt adatok szerint - öt román magánbefektető hozta létre azzal a céllal, hogy a regionális piacot szolgálja. A társaság júliusban kezdte el működését egy 68 férőhelyes ATR-72-600-as repülőgéppel, és a román turisták által kedvelt tengerparti desztinációkra működtetett charter járatokat. Korábban azt közölte, hogy flottája augusztusban további két ATR-72-600-assal bővül. Ezekkel kívánt - a budapesti járatok mellett - romániai belföldi járatokat is indítani. Október közepére tervezte a Bukarestet Nagybányával, Nagyszebennel, Marosvásárhellyel és Suceavával összekötő járatok indítását.

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.