Téli varázslat a Szalajka-völgyben

Az elmúlt hét végén számos látogató érkezett Szilvásváradra – főként az Alföldről és Budapestről –, akik meleg ruhát és bakancsot öltve vágtak neki gyalogosan, hogy megismerjék a Szalajka-völgy téli szépségeit. A Bükk-hegység gyöngyszeme elvarázsolta a felnőtteknek és a gyerekeket is.

Hazánknak e különleges, természeti szépségekben gazdag kirándulóhelye ezúttal is kitárta kapuit az érdeklődők előtt. A látvány önmagáért beszélt. Az idei kemény tél ellenére sem fagyott be a Fátyol-vízesés, de ugyanerről győződhettek meg a gyalogosok a pisztrángokat nevelő tavaknál, a vadkacsák által szívesen látogatott helyeken, illetve a gyors folyású Szalajka-patak mentén haladva. A nagy tavat viszont vastag jég borította, a látványa így is különleges. A völgyhöz vezető úton sok tábla segít abban, hogy a turisták eligazodhassanak.

Az érdeklődők nyitva találták a Bükki Nemzeti Park információs házát, valamint az egykori neves szilvásváradi erdészről, Zilahy Aladárról elnevezett Erdei Múzeumot is. Ott erdészettörténeti kiállítás keretében gyönyörködhettek trófeákban, fegyverekben és egyéb érdekességeket is tartogattak a látogatóknak. Útközben a vendégek felfedezhették az erdei iskola modern épületét is, feljebb pedig az iskola korszerű szabadtéri foglalkoztatóját, ahová egy díszesen faragott erdélyi kapun lehet belépni. Az egyik büfénél többen meg is álltak, hogy megkóstolják, milyen jó ízű a sült pisztráng a februári télben.


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.