Többet költenek a hazánkba érkező sportturisták, mint a városlátogatók

A Hospitality Sales and Marketing Szakmai Baráti Kör (HSM) kedden este tartotta júniusi összejövetelét, amelynek ezúttal nem valamelyik rangos szálloda, hanem a szakma által sem eléggé ismert Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum színházterme adott otthont.

Kiss Imre igazgató vezetésével, rövid bejárással indult a program, amely egyrészt a már elkészült, mintegy két évszázadot felölelő, sőt még gyermekkorunk mindennapjait idéző kereskedelmi tárlat megismerését jelentette, másrészt betekintést engedett az épületegyüttes további fejlesztési elképzeléseibe is. A Korona téri múzeum egyedi gyűjteménye, termei és fedett, kockaköves utcácskái páratlan hangulatot varázsolnak az itt megrendezett kulturális programokhoz is, amelyeket Kultea néven hirdetnek meg. Irodalmi estek, közös énekléssel és tánccal színes borestek, kisebb színi előadások találhatók a portfólióban.

Dobos, a delikát és Bonfini, a borozó

December elejére várható a vendéglátóipari tárlat megnyitása, de addig is tartogat meglepetéseket az intézmény. A HSM-tagok abban a Dobos Delikát helyiségben kaptak retro kóstolót, fröccsel és zsírosdeszkával, amely hamarosan kitárja kapuit az utcáról betérőknek. A Bonfini Borozó is gyakorlatilag készen van a pincében, mint egyik új rendezvényhelyszíne Óbudának. Összeállításunkban a fő témáról, a sport és turizmus kapcsolatát elemző előadásokról és beszélgetésekről szólunk, de azt mindenképp tanácsoljuk olvasóinknak, hogy keressék fel ezt a panelsor árnyékában meghúzódó, valamennyi korosztálynak tartalmas kikapcsolódást ígérő múzeumot, ahol még gyermekeink is kapnak alkotókedvet az interaktív foglalkozások keretében.

Sportturizmus a szervező és a kommentátor szemével

A sportesemények turizmusra gyakorolt hatásait elsősorban a vendégéjszakák és a marketingaktivitások szemszögéből tekintette át a hallgatóság először a BSI marketingvezetőjével, Tamás Krisztiánnal, majd az Eurosporttól érkező főszerkesztővel, Szabó Gáborral. A futóversenyekre összpontosító prezentációjában az első előadó kiemelte, hogy a budapesti, balatoni, hortobágyi, kékes-tetői és velencei-tavi eseményeik szinte mind szezonon kívül hoznak extra fogyasztást a helyszíneken, amelyek közül az 1984 óta megrendezésre kerülő budapesti versenyek nemzetközileg is elismert rangjuknak köszönhetően talán a legjobb turisztikai vonzerővel bírnak. De nézzük mindezt a számok tükrében. 2013-ban 99.736 főt mozgatott meg a BSI 8 sportágban, 28 esemény keretein belül, 102 versenyszámban, 19 településen. A főváros is büszke ma már az itt megrendezésre kerülő félmaratoni és maratoni futóversenyekre, amelyek egyedüliként a világon világörökségi helyszínen zajlanak. 35.000 volt a rajthoz állók száma tavaly e legnagyobbnak tekinthető hazai szabadidősport rendezvénynek, amelyekre 10.500 külföldi jött el, és az átlagos 2,3 napos vendégéjszakánál többet, 3,4 napot töltött itt.

A sportturizmus még a városlátogatási statisztikákat is felülmúlja

A sportiroda adatai szerint a külföldiek mintegy 40%-a fut, a többiek a kísérők, akik összességében is hozzák a ma oly népszerű városlátogató turizmusra jellemző mutatókat. A magasan kvalifikált, 35 és 60 év közötti, tehát aktív kereső középosztálybeliek 35.500 vendégéjszakával, 1,3 milliárd forinttal járultak hozzá a turizmusból származó bevételekhez az elmúlt évben. Ami marketingszempontból különösen figyelemreméltó, az nem más, mint az ajánlások száma, ugyanis a résztvevő külföldiek 97,5%-a ajánlja a budapesti versenyeket, és közel kétharmada maga is tervezi a visszatérést három éven belül. A Magyar Turizmus Zrt. kimutatása szerint egy külföldi vendég átlagos költése 96.700 forint, a maratonokra érkezőké jóval több, plusz 25%. A rendezők utólagos kérdőíveit a résztvevők 40-50 százaléka küldi vissza, ami szintén kimagaslóan jó teljesítmény.

Csináljuk, vagy inkább csak nézzük?

A szakmai kérdéseket az est egyik szervezője és gazdája, Bózsik András, majd a közönség tette fel Szabó Gábornak, aki az Eurosportól érkezett. Kapcsolódva a futóturizmushoz – az aktívan sportoló szakember meglátásai szerint – a futók nézik is a futóverseny-közvetítéseket, míg a máig legnagyobb nézettséget generáló labdarúgás keveseket szólít el a kényelmes foteltől. A sportközvetítések sorában egy New York Marathon abszolút prioritást élvez, és az ilyen műsorok az Eurosport csatornáin majdnem utolérnek egy-egy BL-döntős összefoglalót. Általánosságban az is igaz, hogy egyre népszerűbbek az állóképességet feltételező sporttudósítások, és míg a futás egész családokat képes megmozgatni, amely turisztikailag is mérhető módon jelentkezik, addig a labdarúgás még mindig apa-fia esemény, és idehaza semmiképpen sem az „ottalvós” kategória. A Forma-1 hazánkban már lassan harminc éve tölti meg a fővárosi szállodai férőhelyeket, hogy végezetül egy másik területre is kitekintsünk.

Exkluzív koncertet adott a Gloria Singers

A 2008-ban alakult, crossover zenei irányzatot képviselő háromtagú együttes exkluzív fellépése zárta a rendezvényt. Előadásukkal itt is, de hazai és külföldi fellépéseik során valósággal elvarázsolták és varázsolják a közönséget. Német, angol és francia nyelven énekelnek fesztiválokon, céges rendezvényeken, kiállításokon, szakmai találkozókon, családi eseményeken és esküvőkön. A HSM Szakmai Baráti Kör júniusi összejövetelét is emlékezetessé tette a latin, a musical, az opera és operett, valamint az örökzöld repertoárból készült válogatás. Bódis Gábor a Hungary NEXT képviselőjeként és az esemény kommentátoraként Hornyik Adrienn szervezőtársa nevében is külön köszönetet mondott e kivételes lehetőség megteremtőinek, úgy a múzeumnak, mint az előadóknak és a fellépő művészeknek. A találkozó hivatalos fotósa ezúttal is Bódis Krisztián volt. A szervezők hamarosan kitűzik a következő, még nyári találkozó időpontját, melynek programja ezúttal is meglepetések sorával szolgál majd.


Most megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei

Most megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei 

Gyenesdiás, a Nyugat-Balaton családbarát üdülőfaluja méltán híres díjnyertes strandjairól, de igazi élmények a parton túl is felfedezhetők.
Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál

Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál 

Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén
Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés

Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés 

Mérséklődött a fluktuáció, de a HoReCa-szektorra alapvetően ez még nem jellemző. Friss munkaerő piaci elemzés - fontos megállapításokkal.
Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .
Biztató eredmények a hazai turizmusban

Biztató eredmények a hazai turizmusban 

Az utazási kedv élénkülését elsősorban az idei több hosszú hétvégével magyarázzák a szakértők.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.