TOP 12 strand a Balatonnál

A Balatoni Szövetség 2018-ban is meghirdetetta a Kék Hullám Zászló Strandminősítési versenyt, melyre évről évre egyre több a nevező. Idén - a tavalyi évhez hasonlóan - újra egytől öt csillagig kaptak értékelést a nevezettek, ezzel is jelezve a fürdőhely színvonalát. De kiderült az is, melyik a legzöldebb és a legsportosabb strand a tó környékén - írta a penzcentrum.hu.

A Balaton környékén mintegy 90 strand van, közülük idén nyáron már 34 indult a rangos elismerésért, a Kék Hullám Zászló Strandminősítésért, melyet 14 alkalommal hirdettek meg. A nevezett strandok egytől ötig kaphattak csillagokat, emellett több kategóriában is versenyezhetnek: tavaly óta kiosztásra kerül például a Balaton "legzöldebb" strandja díj is.

A vizsgálatra június 18. és 21. között került sor, ekkor a bizottság körbejárta a nevezett strandokat. Vizsgálták a parkolási viszonyokat, a vizesblokkok állapotát, tisztaságát, a strand akadálymentesítésének szintjét, a környezet állapotát, a játszóterek minőségét, árnyékoltságát. Figyelembe vették a sportolási lehetőségeket, de a gyerekbarát szempontokra (pelenkázó, családi öltöző) is odafigyeltek. Minősítették a strandi vendéglátóhelyeket és egyéb szolgáltatásokat (WIFI, értékmegőrző).

A minősítésbe számos szervezetet vontak be: képviseltette magát a Nők a Balatonért Egyesület, a Balatoni Turizmus szövetsége, a Balatoni Kör, a Balaton-felvidék Nemzeti Park Igazgatósága és a Hermann Ottó Intézet is. A végső sorrendet péntek délelőtt hirdették ki:

Öt csillagot kaptak:

Vonyarcvashegy Lidó strand
Balatongyörök Községi strand
Gyenesdiás Diási Játékstrand
Szigliget Községi strandfürdő
5Balatonfüred, Kisfaludy strand
Alsóörs Községi Strand
Balatonfüred, Esterházy strand
Csopak, Községi strand
Keszthely Városi strand
Balatonalmádi Wesselényi Strand
Balatonberény Községi Strand
Balatonföldvár Keleti Strand

Négy csillagot kaptak:

Keszthely Libás strand
Balatonudvari Fövenyesi strand
Balatonudvari Községi strand
Balatonmáriafűrdő Központi Fizető strand
Zamárdi Nagy strand
Révfülöp Császtai strand
Ábrahámhegy Községi Strand
Balatonfűzfő Fövenyfűrdő
Balatonakali Községi strand
Balatonlelle Napfény strand
Siófoki Nagystrand
Zánka Községi Strand
Balatonszárszó Mikszáth utcai Központi Strand
Fonyód, Panoráma strand
Badacsonytomaj Badacsony strand

Forrás: Pénzcentrum


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.