Törökországban járt partnereivel a Robinson Tours

2019 május 12-19 között 4 év után újra Törökországba látogatott partnereivel egy study túra keretében a Robinson Tours.

A Corendon Budapest-Antalya vasárnapi charterjáratával érkezett a török tengerpartra a 30 fős csapat, hogy meglátogassa a 2019-es árualap legfontosabb szállodáit a török riviéra Antalya és Alanya közötti szakaszán. Kikapcsolódásként Antalya, Alanya történelmi városrészének megismerése és egy hajókirándulás is helyett kapott a programban. A sokszínű és gazdag ízvilágú török gasztronómia megismerése sem maradt ki az élmények sorából.

Az tanulmányút fő állomásai Antalya, Belek, Side és Alanya voltak. Számokban kifejezve a 7 nap alatt közel 111475 lépéssel 77,11 kilométert tettek meg a 48 megnézett szállodában, azok parkjaiban és strandjain valamint a városnézések és bazárlátogatások során. Az út többi részét természetesen repülőn, buszon vagy hajón töltötte a csapat.

A szakmai túrán a partnerek megismerték a legjobb ár-érték arányú szállodákat, amelyek keresettek a hazai utazóközönség körében, emellett külön figyelem jutott a programban az ötcsillagos, nagy területű, dús növényzetű parkokkal kiépített és közvetlen tengerparti szállodákra is.

A résztvevők kipróbálhatták a szállodák All Inclusive és Ultra All Inclusive koncepció keretében nyújtott ellátását is. Igazi nyaralós időjárás kísérte a csapatot, így könnyebb volt megismerkedni a tiszta, kellemes hőmérsékletű tengerrel is, ami szintén elengedhetetlen feltétele a „törökországi nyaralás” műfajának jobb megértéséhez. Fakultatív programként Antalya és Alanya óvárosait fedezték fel, ahol a bazársorok és üzletek bőséges kínálatát is feltérképezhették. A tenger kellemes hőmérsékletét és a víz minőségét egy félnapos hajótúra keretében is élvezhették a résztvevők. A fából épült háromszintes kalózhajón lehetőség volt napozni, ebédelni és fürdeni, vagy résztvenni a hab-partyban is. A hajóút egy kis betekintést engedett Alanya város és a kalózok történetébe, ahogy a félsziget vonala mellett hajózva szép fotótémákat kínált a várfal, és a régi kalózbarlangok bejárata.

A Robinson Tours kínálatában több mint 10 éve elérhető a török riviéra charterjárattal budapesti vagy debreceni indulással. 2019-ben Kemer és Alanya közötti szakaszokra az eltérő egyéni igények kiszolgálására bőséges szállásválasztékot kínálnak a keddi, pénteki és vasárnapi repülőindulások mellé.Természetesen a helyszínen telepített idegenvezetők és magyar nyelvű fakultatív programok várják az utasokat.

Forrás: Turizmus Online


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.