Turisztikai fejlesztések a nyugalom szigetén

Az elmúlt évben ötezer vendégéjszakát töltöttek el a turisták Tiszaszőlősön. A több mint másfél ezer lakosú faluban már a következő évekre szóló turisztikai fejlesztéseket készítik elő. Az önkormányzat ezekre alapozza a falu jövőjét.

Sokan úgy mondják, hogy Tiszaszőlős a nyugalom szigete. Az Árpád kori település vélhetően a nagy folyómenti vadszőlőkről kapta a nevét. Itt találni hazánk legnagyobb, 32 hektárnyi területen elhelyezkedő mesterséges tiszai szigetét, az Aranyosi-szigetet. Nem véletlenül alakult ez így, mert valamikor itt aranyat mostak a Tiszából. A sziget ketté ágazik, megközelíthető és a horgászok kedvelt paradicsoma. A falu központjától mindössze két kilométerre található.

Ez a település arról is nevezetes, hogy 1839 nyarán egy nagy esőzést követően megtalálták a híres tiszaszőlősi aranykincset. Ennek egy részét a budapesti Nemzeti Múzeumban, a másik felét pedig Bécsben állították ki.

Több száz éves tölgyfák is díszlenek

A ház közelében volt egykor a Csabai-kastély, amelyet a II. világháború előtt lebontottak. Ehhez tartozott az a víztorony is, amely ma helyi oltalom alatt áll. Ezt az építményt eredeti állapotában állítják vissza és turisztikai attrakcióként mutatják majd be. A református templom mögött zöld környezetben - ahogy a helyiek mondják -, a Nóbordán több száz éves kocsányos tölgyfák látványa nyújt élményt. Ezeket valamikor Erzsébet királyné tiszteletére telepítették. A fák árnyékában építették a szabadtéri színpadot, ahol minden évben megtartják a falunapot.

A következő évekre vonatkozó elképzelések szerint újjávarázsolják az Aranyosi-kikötőt, ahol turisztikai látványosságok fogadják majd a látogatókat. Ott új parkolóhelyeket és szálláshelyet is létesítenek. Ezek megvalósítására 90 millió forintot terveztek költeni. A faluban jelenleg is találnak látványosságokat a vendégek. Ezek közé tartozik a műemlék református templom, amelyet tavaly 58 millió forintért újítottak fel. De a katolikus iskola és kápolna is érdekesség.

Országos rablóhalas versenyt tartanak

Kerekes András kiemelte: az önkormányzat arra törekszik, hogy a közeljövőben újabb falusi szálláshelyeket alakítsanak ki Tiszaszőlősön. Tavaly másfél millió forint volt az adóbevételük. A településen tevékenykedik a Barenta Hagyományőrző Egyesület, melynek a tagjai régi íjakat, dárdákat készítenek és bemutatókat is tartanak.

Idén is még a tél beállta előtt - várhatóan novemberben - az Aranyosi-szigeten rendezik meg az országos rablóhalas versenyt, ennek keretében csukát, süllőt és harcsát lehet fogni. Erre az eseményre tavaly közel százan voltak kíváncsiak. Ezt megelőzően augusztus első szombatján tartják a hagyományos falunapot, amelyen főzőversenyre várják a csapatokat. Emellett kulturális műsorokkal is szórakoztatják majd az érdeklődőket.

Azt is fontos feladatuknak tartják, hogy a falut pályázati támogatással mielőbb aszfaltozott út kösse össze az EuroVelo nemzetközi kerékpárúttal. Ennek a tervei is elkészültek már, a beruházás mintegy 160 millió forintba kerül. Az elképzelések között az is szerepel, hogy Tiszaszőlősön háromszáz adagos konyhát létesítenek. Ez az érkező turistákat is kiszolgálja majd. Bíznak abban, hogy a tervezett fejlesztésekkel még több érdeklődő vendéget fogadhatnak majd a Tisza menti faluban és növelhetik a vendégéjszakák számát is.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.