Új reptér épül Angkorban

A kambodzsai királyság kormánya megállapodott egy kínai konzorciummal egy új Siem Reap-i repülőtér építéséről, ugyanakkor a tengerparti Sikhanoukville légi kikötőjét is bővítik.

Sárdi Rudolf, a Kambodzsai Királyság Idegenforgalmi Minisztériumának kelet-európai képviselője arról tájékoztatott, hogy a Szingapúrban megrendezett TRAVEX kiállításon tartott kambodzsai sajtótájékoztatón számoltak be a tervezett fejlesztésekről. Az Angkor új repülőterének építéséről szóló egyezmény aláírására Kína elnöke, Xi Jiuping és Son Ak, Kambodzsa miniszterelnöke között került sor a múlt év októberében, a kínai államfő kambodzsai látogatása során.

A repülőteret 7000 hektáros, az állam által biztosított területen építik meg, körülbelül 50 kilométeres távolságra Siem Reaptól. A kezdetben 4E besorolású repülőtér a későbbiekben 4F besorolásúvá alakítható, és ezzel a nagyobb kapacitású és hosszú távú repülésekre is alkalmas gépek fogadására is alkalmassá fog válni. A repülőtér építésének költsége várhatóan 880 millió dollár lesz, és a tervek szerint 3 éve alatt épül meg. A Yunnan Construction Group és a Yunnan Airport Group 55 éves koncessziót kapott a repülőtér üzemeltetésére.

A Siem Reap Angkor International Airport elkészülte után bezárják a jelenleg francia többségi tulajdonban lévő Siem Reap-i repülőteret. A kormány tárgyalásokat kezdeményezett a repülőteret üzemeltető és 2040-ig koncessziós joggal rendelkező társasággal a koncesszió korábbi megszüntetéséről, megfelelő kártérítés ellenében.

Az új repülőtér megépítését sürgetővé teszi az UNESCO 2010-ben megfogalmazott figyelmeztetése, hogy az Angkor Wat és Bayon templomok túl közel fekszenek a jelenlegi repülőtérhez, így a gépek le- és felszállása következtében kialakuló vibráció veszélyezteti a világörökség részét képező templomegyüttes épületeinek épségét.

Évente több mint 1,7 millió turista látogat Angkor Watba. 2016-ban a látogatók száma 2%-kal emelkedett. Egyre népszerűbb elsősorban a gyerekekkel érkező turisták körében a nemrég megnyílt „Cambodia Cultural Village” nevű kulturális skanzen. A létesítmény bemutatja a sok nemzetiségű ország kultúrájának legjellemzőbb építményeit, a különböző népcsoportok táncait, népművészetét és kultúráját. A skanzen fél úton helyezkedik el Siem Reap központja és a repülőtér között.

Kambodzsa második legfontosabb idegenforgalmi célpontja a dinamikusan fejlődő tengerparti Sihanoukville. Az egyre növekvő igények jelentős repülőtéri fejlesztéseket tettek szükségessé itt is. A kifutópálya hosszának megnövelése és az utasterminálok kapacitásának bővítését követően a repülőtér évi 500.000 utas kiszolgálására válik alkalmassá 2020-ig. A korszerűsítés következtében a repülőtér több járat fogadását teszi majd lehetővé. A jelenlegi utasterminál területét 80%-kal, 4800 négyzetméterre növelik. A 2500 méteres kifutópálya megerősítése és szélesítése alkalmassá fogja tenni a repülőteret nagyobb befogadó képességű gépek leszállására.

Sihanoukville idegenforgalmának alakulása igazi sikertörténet: 2014-ben még csak 43.000 turistát fogadtak, 2015-ben a növekedés 118%-os volt 94.630 turistával, míg 2016 első 11 hónapjában 130.638 utas érkezett, ez 53%-os növekedés a megelőző év hasonló időszakához képest.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.