Új úti cél épül a Vörös-tengeren

Úgy tűnik, Szaud-Arábia mindent bevet annak érdekében, hogy ha újranyit a világ, jelentős és vonzó turisztikai célpontként felkerüljön az utazók bakancslistájára.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A közelmúltban többször is cikkeztünk arról, hogy a Közet-keleti ország erősen dolgozik azon, hogy felrajzolja magát a világ turisztikai térképére. Évtizedekig tartó elzárkózás után tavaly szeptemberben megnyitotta kapuit 49 ország állampolgárai előtt. 2020 novemberétől ókori világörökségi helyszínét, Hegrát is látogathatóvá tette, és mivel a következő pár évben a turisták számának nagy arányú emelkedésével tervez az állam, ezért új légitársaságot is indít. Magyarországon is programozzák a muszlim királyságot, az 1000 Út tavaly télre már felvette kínálatába.

Szaud-Arábia turizmusfejlesztési stratégiájának fontos eleme a Vörös-tenger partjának fejlesztése, ahol hatalmas fejlesztésbe kezdenek, melynek egy része egy egészen egyedi szállodakomplexum lesz - vette észre a Kívül tágasabb. Ezzel a világ utazói számára új perspektíva nyílik arra, hogy élvezhessék a bolygó egyik leggazdagabb tengeri élővilágával rendelkező Vörös-tengert. Szaud-Arábia komoly versenytársként léphet a Vörös-tengeri nyaralások piacára Egyiptom, Jordánia és Izrael mellett, tekintve, hogy nagyságrendekkel hosszabb partszakasszal rendelkezik.

Az új fejlesztés a Coral Bloom nevet viseli és keretében 50 üdülőközpontot, 22 mesterséges szigetet, golfpályákat és sok minden mást terveznek felhúzni a Vörös-tengeren - írja a Kívül tágasabb. A hatalmas fejlesztés része lesz az Ummahat AlShaykh szigetre tervezett, azonos nevet viselő hotelegyüttes, amelynek egyik darabja jórészt a vízre épül majd.

A portál szerint a szállodakomplexum része lesz több különálló nyaralóépület csakúgy, mint éttermek, rekreációs részek. A hotelt már most a világ legnagyratörőbb turisztikai fejlesztésének tartják. A projekt 100 százalékban karbonsemleges lesz és megújuló energia felhasználására alapul, és egyáltalán nem engedélyezik majd az egyszer használatos műanyagokat sem.

Forrás: Turizmus Online/Kívül tágasabb


A Heineken is beszállt a világ első unalmas telefonjának létrehozásába

A Heineken is beszállt a világ első unalmas telefonjának létrehozásába 

A The Boring Phone elnevezésű, valóban nem sokat tudó készülék e héten, a Milano Design Weeken debütált.
Új kiállítások Ausztriában, amelyeket látni kell

Új kiállítások Ausztriában, amelyeket látni kell 

Három új kiállítás, ahol átélhetjük az osztrák életérzést.
Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban

Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban 

A tavaly meghirdetett és szuper sikeres Kids Go Free promóció idén is elindult és már 56 dubaji szálloda ad lehetőséget a 12 éves kor alatti gyerekkel utazóknak, hogy kedvezményes áron nyaraljanak idén.
Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból

Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból 

Topdesigner termékek készülnek újrahasznosított kávézaccból.
Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek

Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek 

A veronai Al Condominio étterem tulajdonosa azt mondja, hogy a kezdeményezés pozitív fogadtatásra talált.
Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén

Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén 

Május közepétől Ausztria további hat hónappal meghosszabbítja a belső határellenőrzést Szlovéniával és Magyarországgal.
Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben

Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben 

Svájc legrégebbi egyetemvárosa a magyarok körében olyannyira népszerű, hogy a Svájcba irányuló repülős forgalmat a Budapest-Bázel útvonal vezeti.
Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont

Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont 

A számok alapján 2024-re is új látogatói rekordra számítanak.
A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat

A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat 

Az ingyenes utalványok május 31-ig, illetve az őszi szezonban lesznek érvényesek.
Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják...

Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják... 

Idén nyáron 65 napon át tartó kedvezmény-fesztivállal várja Dubaj a magyar látogatókat.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.