142 millió forintos támogatással újult meg a Thury-vár

Megújult a várpalotai Thury-vár udvara, új festőműhelyt és vetítőtermet alakítottak ki a létesítményben 142 millió forintos uniós fejlesztés eredményeként - mondta a város polgármestere a szerdai átadó ünnepségen, ahol Kövér László, az Országgyűlés elnöke is jelen volt.

Talabér Márta polgármester (Fidesz-KDNP) kiemelte, hogy a beruházás eredményeként megújult a várudvaron lévő egykor működő középkori kút is. Hozzátette: az új festőműhelyben a reneszánsz-kori technikákat ismerhetik meg az érdeklődők, az újonnan kialakított vetítőteremben pedig a Thury-vár ostromát bemutató animációs filmet tekinthetik meg. Az új kiállítótérben korabeli kínzó-, vallató eszközöket mutatnak be. A polgármester felidézte: a munkálatok 2014 nyarán kezdődtek. Mint mondta, Várpalota épített régmúltjából nem sokat hagyott meg a szocializmus, a mezővárosi arculatot a modern szocialista iparvárosé váltotta fel. A vár azonban túlélte a törököt, a két világháborút és az azt követő időszakot egyaránt - tette hozzá.



Megjegyezte, hogy a felújított vár egy nagyszerű közösségi tér lett, ahol lehet várjátékot, színdarabot és filmet nézni, igényes zenei műsorokat hallgatni, múltidéző kiállításokat szemlélni. Pappné Csővári Zsófia, a Thury-vár Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a fejlesztés során a vár ajándékboltja is megújult, színházi öltözők és a parkolót a főbejárattal összekötő gyalogút épült, valamint mobil színpadot, nézőtéri székeket és új hangtechnikát is vásároltak. A beruházás a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az Új Széchenyi Terv Közép-dunántúli Operatív Program keretén belül valósult meg.

Forrás: MTI


Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.