22, 44, 77!

Vagyis 22 kategóriában 44 versenyző 77 pályázata érkezett Klasszis Topdesign 2022 versenyünkre. A pályázatok beadásának határideje lezárult, most megosztunk Önökkel néhány kulisszatitkot.

Mutatós számokkal zárul kiadónk, a Klasszis Csoport által meghirdetett Klasszis TopDesign-versenyünk. Azt persze még nem tudjuk, hogy kik kerülnek shortlist-re idén, ahogy a végső győztesek kihirdetésének ideje is odébb van, de pár belső információt megosztunk azokkal, akik részt vettek idei versenyünkben, illetve azokkal, akik azon gondolkodnak, hogy jövőre ők is belevágnak Magyarország egyetlen nemzetközi zsűri részvételével is rendelkező, ezért az itthoni Horeca-szakma területén egyedülálló, a hazai szállodásokat, éttermeseket (kisebb, nagyobb vendéglátóhelyeket), belső építészeket, tervezőket megszólító versenyünkön.

Ami tehát már most tudható:

-       ebben az évben kiugróan sokan jelentkeztek a versenyre, és külön örül annak a zsűri, hogy sokan olyan pályázatot adtak be, amikor gondot fordítottak arra is, hogy kimondottan erre a versenyre állították össze a pályázatot, nem pedig egy általános anyagot küldtek be a pályázók

-       ami általánosságban elmondható, hogy különlegesen szépek a fotók egy-egy adott helyről, témáról. Ilyenkor jut eszébe az embernek, amikor ezeket a pályamunkákat nézi, mennyi szép hely van még, ami számára felfedezésre vár: ide is, meg ide is feltétlenül el kell jutni egyszer, ha lehet, minél hamarabb!

-       nincs könnyű helyzetben a zsűri, mert nehéz döntések sorát kell hoznia, hogy megfelelően állítsa fel a végső sorrendet. És az már most borítékolható, hogy a november 3-i személyes zsűrizés alkalmával - amikor az október 20-án záruló online zsűrizést követően a shortlist-re kerülők közül közösen választják ki a győzteseket - kemény viták, parázs szócsaták várhatók.

Amint több is kiderül a verseny alakulásáról - azonnal hírt adunk róla. Elsőként - érdemes bejegyezni a naptárba: október 24-én - kihirdetjük a shortlist-eseket.

 

 

Forrás: Turizmus Online


A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.