"A Jóisten malmai lassan őrölnek..."

Másfél évig tartó, kőkemény időszakot lezáró feladatsor végére tesz pontot az idei évbúcsúztató, hiszen 2023. január 1-től a korábban már szintén e pozíciót betöltő Flesch Tamás veszi át a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöki tisztjét a jelenlegi elnöktől, Baldauf Csabától. Most a leköszönő elnököt kérdezzük. 

Hogy érzed magad most, a vállalásod végéhez közeledve? Hiszen az MSZÉSZ Tisztújító Közgyűlésének utolsó programpontjaként, a kétnapos rendezvényt lezáró gálavacsora alkalmával átadtad az elnöki láncot Flesch Tamásnak, a tagság által nagy többséggel megválasztott utódodnak.

Pontosítsunk, koránt sincs vége a vállalt feladataimnak, hiszen ez év végéig még én látom ezt a feladatkört.

De azért már nyilván látod az alagút végét...

Akkor látnám igazán és nyugodt szívvel, ha azok a kezdeményezések, tárgyalási pontok, amelyek mind a szakma érdekében történnek, azoknak nagy részét a kormány támogatná. Akkor azt mondom, ha ezt még az én ciklusom alatt siker koronázza, érdemes volt másfél évnyi kőkemény munkát beletenni ebbe a pozícióba, a vezetőség többi tagjával és a választmánnyal együtt. Szóval igazából akkor lenne tökéletes ez az elnöki személycsere, ha nyugodtan kijelenthetném, amit elkezdtünk, azt be is fejeztük - sikerrel.

Miről is van szó pontosan?

A Jóisten malmai lassan őrölnek - a politika területére ez különösen igaz. De azért nagyon bízom abban, hogy jó pár, nekünk nagyon fontos témában, amiért lobbizunk, felszáll végre a füst, és a szakma számára kedvező bejelentést teszünk - reményeim szerint még ebben az évben.

Miszerint?

Az első nagyon fontos téma e körön belül a turisztikai hozzájárulás kérdése. Reális felvetéseket tettünk le az állami irányítók asztalára a szakma érdekében, a labda most náluk pattog. Mivel folyamatos a párbeszéd a szakma és az állami irányítók között - és azt mindig is hangoztattam: nem kell, hogy mindenben egyet értsünk -, de ha meggyőzhető a másik fél a szállodások érdekében- ez jelenti számunkra sikert. Ahhoz, hogy Magyarország letörölhetetlen és megkerülhetetlen legyen turisztikai szempontból itt, Európa közepén, ahol élünk, ehhez együtt kell működnünk az állami szervekkel, épp úgy, ahogy nekik is együtt kell a közös cél érdekében működni velünk, a szakma legnagyobb érdekképviseleti szövetségével.

Nyilvánvalóan mindenki számára nehéz lesz ebben az ágazatban a következő időszak. Mit féltesz jobban, a fővárost vagy vidéket?

Egyértelműen vidéket. Bár tény, Budapesten sokkal nehezebben megoldható pl. a megújuló energiára való átállás, ha nem azzal történik jelen esetben az energiafelhasználásra - erre a gyors átállásra vidéken valóban több lehetőség van. Ugyanakkor nagyon biztató, hogy van vendégforgalom, sőt, az előrejelzések szerint ez a beutazó forgalom egyenletesen növekszik, ár-érték arányban Budapest nagyon jó desztináció, nagyon jó helyen van Közép-Európa többi fővárosaihoz mérten.

Több időd lesz másra 2023. január 1-től kezdve?

Tamás is elmondta az átadás-átvétel alkalmával: ez nem egy one-man show, hanem igazi csapatmunka, továbbra is együtt dolgozom a vezetőség tagjaként a többiekkel, és mindent megteszek annak érdekében, hogy a hazai szállodás és éttermes szakma a legjobb pozíciót harcolja ki, és a legtöbb segítséget kapja mind állami, mind más, szükséges szinten, hogy az előttünk lévő, nagyon nehéz időszakot a lehető legkedvezőbb megoldásokkal túléljük.

 

 

 

 

 

 

 


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.