A francia szupersztár is fellép jövőre a Paloznaki Jazzpikniken

Ismét zenei oázis lesz Paloznakon jövő augusztusban, újabb headlinereket jelentettek be a Jazzpiknik szervezői: a fesztivál csütörtöki napján színpadra lép a jazz és a soul francia királynője Isabelle Geffroy, közismert nevén Zaz, valamint a jazz és az R&B fúziójának nagyiskolája, a brooklyni székhelyű zenei projekt, a Kennedy Administration, amely Paloznakon lép fel először Magyarországon.

A Piknik alig néhány napja jelentette be a Lukas Graham, Earth, Wind & Fire Experience, Mario Biondi, Deladap négyest, és most újabb két sztárfellépővel kápráztatja el a minőségi fesztiválozás szerelmeseit.

A francia énekes és dalszerző Zaz 2010-ben debütált és vált hirtelen népszerűvé üdítően friss és egyedi a gipsy jazzt és a francia sanzont ötvöző kortárs pop stílusával. Ki ne ismerné a fülbemászó Je Veux című slágerét, mely a 2010-es évek kultikus slágerévé vált, vagy az újabb megjelenések közül a De couleurs vives című zseniális szerzeményét, melyet egész Európa énekel. Legutóbbi albuma 2022-ben jelent meg ISA címmel, ami hűen tükrözte, hogy Zaz zenei pályája még bőven felfelé ível.

 

Zaz koncertjei egy meditatív utazásra hívnak a pörgős jazz és a soul műfaján belül. Valódi közösségépítő energiával bír, erről árulkodnak teltházas fellépései szerte a világban. December 16-án Párizsban ér véget idei európai koncertsorozata. Nyáron a varázslatos Paloznak lesz az egyik turnéállomása, ahová az ígéretek szerint a legnagyobb klasszikusai mellett újhullámos dalait is elhozza, így garantáltan a Pikniktől megszokott, nagyhatású zenei élményt kap majd a közönség.

Jó hír a jazzrajongóknak, hogy nem kell Amerikáig utazniuk, ha egy hamisíthatatlan brooklyni, füstös, ízig-vérig profi jazz és R&B koncertélményre vágynak. 

Amerika most eljön ugyanis Paloznakra, a Kennedy Administration zenei projektnek köszönhetően. Az amerikai varázslat NYC legjobb fiatal zenészeiből áll, és a két ötletgazda vezérli: a karizmatikus énekesnő, KENNEDY, valamint zenei partnere, a billentyűs és producer, Gregory Porter egyik alkotó partnere, a rendkívüli ONDRE J.

Kennedy Administration
Kennedy Administration
Fotó: Paloznaki Jazzpiknik

A Kennedy Administration nemcsak szimplán zenél, hanem egy új dimenziót nyit meg, amelyben változatos, kiemelkedő szólókkal és énekhangokkal ötvöz több műfajt is a jazz zenével. 2015-ös színrelépése óta a kvintett meghódította a világot, játszottak Európa és Ázsia legnagyobb fesztiváljain, 2018-ban pedig Elton John előzenekaraként léptek fel Grúziában. Ez a koncert még az edzett Piknik rajongóknak is magasra teszi majd a lécet a fesztivál edukációs küldetésének keretében: a szervezők ismét egy valóban friss és izgalmas zenét ismertetnek meg az újdonságra nyitott közönséggel.

Újabb két névvel bővült tehát a 2025-ös Paloznaki Jazzpiknik line upja. A bérletek, napijegyek és a jövő fesztiválozóinak szánt “kisfelnőtt jegyek“ már elérhetők a webshopban.


A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.