A 2023-as EKF projekt közösségépítési folyamat is

A Veszprém-Balaton 2023 (VEB2023) Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt nem csupán kulturális programsorozat, hanem annál több: régióalkotási és közösségépítési folyamat is - hangsúlyozta pénteken Budapesten Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter.

Az EKF projektek négy évtizeddel ezelőtti elindításával az EU célja az volt, hogy bemutassa az európai kultúra sokszínűségét, építse az európai identitást, ugyanakkor megerősítse a helyi közösségek önazonosságát is - emlékeztetett a VEB2023 programot bemutató pénteki konferencián Navracsics Tibor, aki korábban kormánybiztosként felelt a program megvalósításáért. Mint kiemelte, az EKF program prioritásai jellemzően a turizmus fejlesztése, az imázskezelés, a városi revitalizáció, valamint a munkahelyteremtés. A veszprémi pályázat egyik inspirációs forrása a 2013-as Marseille-Provence EKF projekt volt, amely szintén regionális alapon gondolkodva, 950 projekten keresztül több mint 11 millió látogatót vonzott - jegyezte meg.

A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy az ország közvéleménye előtt a balatoni térség ugyan egy egységként jelenik meg, de közigazgatásilag három megyére tagolódik, ami számos szempontból jelent nehézséget. A gazdasági hátteret bemutatva elmondta, hogy a Közép-Dunántúl dinamikusan fejlődik, noha a járványidőszakot megszenvedte a térség turizmusa. Az északi parton erős a vállalkozási környezet, a déli part azonban még fejlesztésre szorul - tette hozzá. Navracsics Tibor hangsúlyozta: a balatoni régió megközelíthetőségén, a közlekedési infrastruktúrán javítani kell, az északi part ugyanis még nem rendelkezik gyorsforgalmi útbekötéssel.

További probléma, hogy a Balaton nem körbevonatozható, nehéz vasúton eljutni egyik partról a másikra - mutatott rá. Mint hozzátette, a 2023-as EKF projekt kapcsán viszonylag kevés fejlesztésben gondolkodtak, de az egész régióra figyelve, elsősorban helyreállításokra, a közösségi létet elősegítő beavatkozásokra koncentrálva. A program távlati célja, hogy a Veszprém-Balaton régióban egy fenntartható gazdasági modell jöjjön létre, amelynek lényege nem a nagyipar, hanem a kézműves ipar, a gasztronómia és a Pannon Egyetemre építve az IT-szektor - mondta el Navracsics Tibor.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere szintén arról beszélt, hogy az EKF pályázat nemcsak kulturális projekt, hanem város- és térségfejlesztési eszköz. Veszprém lakosságszám alapján a 15-16. legnagyobb magyar város, az élhetőségi listán azonban 1-2. A cél az, hogy 2030-ra Európa legélhetőbb városai között legyen - fogalmazott a polgármester.

György László innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár azt emelte ki, hogy a technikai fejlődés, az innováció veszélyeket is hordoz, de rengeteg lehetőséget is tartogat. Ezért nem félni kell tőle, hanem élni kell vele - mutatott rá.

A konferencia délelőtti panelbeszélgetésén Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Batta András, a Magyar Zene Háza ügyvezetője, Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, a Müpa vezérigazgatója, Kenyeres Kinga, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. vezérigazgatója, Kőrösi Orsolya, a Robert Capa Központ ügyvezető igazgatója és Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézete igazgatója a kultúra közösségépítő erejéről cseréltek eszmét, kiemelve, hogy a VEB2023 sikeréhez a kultúraközvetítés innovatív útjaira van szükség.


Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.