A kormány vizsgálatot kezdeményez a Wizz Air és a Kartago Tours ellen

Hétfőn Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egyetértésével, Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár utasította a Fővárosi Kormányhivatalt, hogy indítson fogyasztóvédelmi vizsgálatot a Wizz Air légitársaság, valamint a Kartago Tours utazási iroda elmúlt napokban tapasztalt utastájékoztatási gyakorlatával kapcsolatban – írja közleményében a Miniszerelnökség.

Gulyás már többször utalt rá, hogy vizsgálatot szeretne a diszkont légitársaság ellen. A cég nem először csinálja, hogy nincs kommunikáció, nincs ellátás, mindez súlyos szankciókra ad okot, mondta a miniszter. A Wizz Air légitársaság 2019. június 25-i London-Budapest járatán utazók több mint 24 órás késéssel indulhattak csak útnak, míg 2019. június 30-án a Marosvásárhely-Budapest járaton történt helytelen utastájékoztatás miatt szükséges vizsgálat indítása az utasok megtévesztésével, illetve a velük szemben tanúsított magatartással kapcsolatban. – olvasható a közleményben, utalva a Gatwick repülőtéren rekedt magyarok esetére. A gépnek kedd este kellett volna elindulnia Budapestre, de technikai hiba miatt nem tudtak felszállni. Amikor végre el tudtak volna indulni megsérült a gép, Budapestről küldtek mentesítőt.

Szintén vizsgálat indul a Kartago Tours által szervezett tunéziai utazásokat érintően is, amelyek során 144 utas 16 és 26 órás reptéri várakozás után indulhatott csak útnak. Minden ilyen esetben szigorúan vizsgáljuk, hogy az utazási szolgáltatást nyújtók megfelelően tájékoztatták-e ügyfeleiket, illetve hogy minden jogszabályi kötelezettségüknek eleget tettek-e, írja a Miniszterelnökség. Ismétlődő jogsértés esetén a lehető legszigorúbb büntetésre számíthatnak a fogyasztókat megkárosító társaságok.

"Jelenleg nem érkezett semmilyen megkeresés társaságunkhoz a Fővárosi Kormányhivataltól. Ha kapunk, a hatósággal maximálisan együttműködünk majd. Bízunk abban, hogy a vizsgálat azt állapítja majd meg, hogy nem követtünk el jogsértést. Továbbra is fenntartjuk, hogy cégünk minden, a rendelkezésünkre álló információval folyamatosan ellátta az utasokat. Ezenkívül szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy a mi utasaink járata 16 órát késett, a 26 órás késéshez irodánknak nincs köze" - mondta el lapunk megkeresésére Füri Mihályné Boglárka, a Kartago Tours cégvezetője.

 

Forrás: Index


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.