A turizmusra építenek Vadnán

Az idén 780 éves Vadna életében fontos szerepet játszik a turizmus - tájékoztatta szerkesztőségünket Bencze Péter polgármester. - A vadregényes Sajó völgyében, a 26-os főközlekedési út mentén elhelyezkedő borsodi falu a jövőjét is elsősorban erre építik.

A hétszáz lakosú település közigazgatási területén közel másfél évtizede kialakított Vadna-Park Üdülőközpont folyamatosan fejlődik és ma már országszerte ismertté vált. Ez két részre tagolódik. Az egyik a tó partján épített hétvégi házak sora, ahol hazánk különböző részeiből érkeztek a tulajdonosok.

Eddig 120 telket értékesítették már és mintegy 60-70 házat fel is építettek. Ezek mellett egy nagyobb rendezvényteret is kialakítottak, amely helyet ad különféle szabadtéri programoknak és összejöveteleknek. A nemrég amerikai stílusban épített faházakban pedig kényelmes körülmények között, harminc vendéget szállásolnak el. 

Horgászparadicsom és a vadvízi sportok

Az üdülőterület központja az a húsz hektáros vízfelületet magában foglaló tó, amely a horgászok paradicsoma, de a vadvízi sportokat kedvelők is szívesen látogatják. A pihenni, fürdeni vágyó vendégeknek viszont két strandot alakítottak ki, amelyek közül az egyik a gyerekeké. Tavaly például az idegenforgalmi főszezonban - júniustól, augusztus végéig - háromezren fordultak meg a strandon.

Természetesen benn a faluban is fogadják a turistákat, miután egy vendégház, valamint két gyorsbüfé is a rendelkezésükre áll. Vadnán évről évre több átutazó turista is megfordul. Ők megismerkedhetnek a cseh gótikus stílusban épült és szépen felújított református templommal.

Ugyanakkor megpihennek a mellette kialakított parkban és megtekintik azt az ötszáz éves malomépületet is, amelyet pályázati támogatással külsőleg teljesen felújítottak. De kirándulhatnak Aggtelekre, Szilvásváradra, Ózdra és Egerbe is.

Emlékhely a település legmagasabb pontján

Bencze Péter azt is elmondta, hogy főleg a szomszédos településekről érkező diákcsoportok szívesen látogatják Vadnát. A Faluház udvarán kemencével, játszótérrel és teakonyhával fogadják a fiatalokat és a szüleiket. A program keretében a felnőttek tésztát sütnek, valamint bográcsban főznek ebédet a gyerekeknek.

Ők eközben kirándulnak a vadnai várromnál létesített emlékhelyhez, amely Vadna legmagasabb pontján áll és a falu egyik kiemelkedő nevezetessége. A gyerekek csaknem egy órás sétát tesznek meg a jól kiépített és jelzőkkel ellátott mezőn és erdőn, amíg célhoz érnek.

Egyébként az emlékhelyen az önkormányzat szabadidős pihenőhelyet létesített, továbbá emléktáblát avattak és nemzeti zászlót állítottak fel. Amikor a fiatalok visszatérnek a Faluházba, várja őket az ebéd, majd a délutánt kikapcsolódásként a játszótéren töltik el.

Mindezek mellett évről évre visszatérő programokat is szerveznek Vadnán az érdeklődőknek. Ezekre több településről is érkeznek a vendégek. Az idén is megtartották ezeket. Így február elején a kolbászfesztivállal kezdtek versenyző csapatok részvételével, kulturális programokkal és esti bállal. 

Áprilisban került sor a már hagyományos teljesítménytúrára a Várhegyen, amelyen különböző korosztályok képviselői mérték össze tudásukat. Június elején a kemence fesztivált tartották a Faluház udvarán. Ott különböző ízesítésű lángosokat sütöttek, a szabadtéri színpadon pedig kulturális programokkal szórakoztatták a vendégeket. Az eseményen több mint százan vettek részt.

Augusztus elején a Komoróczi Péterről elnevezett várnapot rendezték, miután ő volt a vár utolsó tulajdonosa. Ennek a napnak a délelőttjén a gyerekek játékos akadályversenyén választották meg a vadnai vár első lovagját. A közös ebéd után pedig az egykori vártulajdonos nevét viselő parkban kulturális programokkal kedveskedtek a résztvevőknek.

Közös program a szlovák testvérfaluval

Az éves programsorozat szeptember második hétvégéjén a szüreti fesztivállal zárult. A falu ugyanis szőlő és bortermelő vidék és az egyik nevezetessége a pincesor, ahol a túrázók rendszeresen elhaladnak. Az esemény felvonulással kezdődött és a résztvevők feldíszített traktorokkal járták végig Vadnát, hogy ezzel is hívogassák a lakókat az eseményekre. Délután pedig tánccsoportok, előadóművészek és amatőr színjátszó együttesek léptek fel.

A polgármester arról is beszámolt, hogy képviselőtestület nemrég új turisztikai fejlesztési programot dolgozott ki "Csoda vár- csoda malom" elnevezéssel. Azt tervezik, hogy a malomban múzeumot alakítanak ki, ahol nemcsak láthatják a gépeket, hanem a búzaőrlést ki is próbálhatják az érdeklődők.

A terveik szerint a várromhoz vezető túraútvonalat is felújítják, tanösvényeket építenek ki látványos elemekkel. Így például lovagi parkot is létrehoznak. A nagyszabású programot pályázati támogatással szeretnék megvalósítani a szlovákiai testvérfalu Várhosszúréttel közösen. Ezzel még több turista érkezésére számítanak és a vendégéjszakák növelésére törekszenek. 

 


Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.
Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe

Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe 

A projekt a Visegrádi országok zarándokturizmusának támogatását célozza meg.
Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról

Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról 

Magas volt a belföldi vendégforgalom 2024-ben, a vármegyék nyertese Veszprém volt, ahol több mint egymillió hazai vendéget fogadtak.
Komolyzenei fesztivál Szegeden

Komolyzenei fesztivál Szegeden 

Az április 1-jéig tartó eseménysorozat idén Bartók Béla halálának nyolcvanadik évfordulója köré szerveződik.
André Kertész kiállítás a Capa Központban

André Kertész kiállítás a Capa Központban 

Válogatás André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből.
Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten

Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten 

A Nemzetközi Termálturisztikai Konferenciát június 4-6. között tartják a magyar fővárosban.
Hazai kutatás a bolygónk sorsáról

Hazai kutatás a bolygónk sorsáról 

A friss kutatás szerint környezetbarát termékek vásárlásával nyugtatja a lelkiismeretét bárki, mintsem csökkentené a fogyasztását
Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában

Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában 

Különleges látványban lehet részük azoknak, akik a belvárosi Falk Miksa utcába látogatnak: egy 400 kilós műalkotás tűnt fel a Virág Judit Galéria előtt.
A Fürdőszövetség  az idei tervekről

A Fürdőszövetség az idei tervekről 

2023-ban 33 millió vendég járt a magyarországi fürdőkben, tavaly ennél 5 százalékkal több, de ez még mindig elmaradt mintegy 10 százalékkal a 2019-estől.
Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban

Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban 

A fényképezés nem csupán dokumentáció, hanem felfedezés is – a valóság rétegeinek feltárása, a láthatatlan láthatóvá tétele.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.