A kezdeményezés az Erasmus+ társfinanszírozású Smart Tourism Academy programhoz kapcsolódik, amelynek célja az európai turisztikai oktatás digitalizációja, fenntarthatóbbá és tudatosabbá tétele.
Mint ezzel kapcsolatos közleményükből kiderül, a félév során a turisztikai desztinációmenedzsment szakirány II. éves hallgatói valós hazai pilot desztinációkon dolgoznak, ahol az I-DEST GSTC keretrendszerére épülő módszertan segítségével gyűjtenek és elemeznek fenntarthatósági adatokat.
A cél, hogy a hallgatók ne csak elméleti tudást szerezzenek, hanem valós adatokon alapuló, mérhető fenntarthatósági indexeket is létrehozzanak az I-DEST platformon.
A program szakmai súlyát erősíti a dr. Kulcsár Noémi intézetvezető egyetemi docens által vezetett kurzus, amely az adatvezérelt gondolkodást helyezi a turizmusmenedzsment oktatásának középpontjába.
A félév egyik kiemelt eseménye volt a hallgatók és Nagy Júlia, az I-DEST rendszer fejlesztője közötti szakmai konzultáció, ahol a résztvevők a fenntarthatósági indexek értelmezését, az adatgyűjtés módszertanát és a döntéstámogatás gyakorlati alkalmazását vitatták meg. A találkozó lehetőséget adott arra is, hogy a hallgatók közvetlen betekintést nyerjenek egy nemzetközileg is alkalmazott turisztikai adatplatform fejlesztési logikájába.
A projekt eredményeként a hallgatók gyakorlati tudást szereznek az adatvezérelt desztinációmenedzsment területén, miközben képesek lesznek fenntarthatósági hiányosságok azonosítására és fejlesztési javaslatok megfogalmazására is, derül ki a közleményből.