Áprilistól újra látogatható a siófoki élményfürdő

A fürdőt még 2021 júliusában zárták be, miután a szakértői vizsgálatok tetőszerkezet hibákat tártak fel, valamint több komoly tervezési és kivitelezési problémát.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A feltárt hiányosságok miatt világossá vált, hogy az eredetileg 2006-ban átadott épület esetében nem elegendőek a kisebb javítások, ezért teljeskörű felújítás vált szükségessé, írja a 24.hu.


Fotó: siofok.hu Facebook oldala

A rekonstrukció költsége megközelíti a kétmilliárd forintot. A beruházást részben pályázati forrásból, részben saját erőből finanszírozta a város. A munkálatok során több fontos rendszert, például a vízgépészeti és légtechnikai berendezéseket is korszerűsítettek, és a szolgáltatások egy része is megújult.


Fotó: siofok.hu

Az egész évben üzemelő fürdő termálvízellátásához a Siófoktól mintegy 18 kilométerre fekvő Nagyberényből szállítják majd a gyógyvizet. A fürdő 2026. április elsején nyitja meg kapuit, derült ki a Termál Online cikkéből.


Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.
Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte

Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte 

A fesztivál célja, hogy közelebb hozza az építészetet az emberekhez, és bemutassa a szecesszió gazdag örökségét nemcsak a szakma, hanem a nagyközönség számára is.
Mi köze egy több mint 300 éves dél-amerikai rituálénak a kortárs művészethez?

Mi köze egy több mint 300 éves dél-amerikai rituálénak a kortárs művészethez? 

Ördögmaszkok, élő festészet és közösségi LEGO-mozaik: Venezuela is készül a Múzeumok Éjszakájára.
Jelentkezne a Balaton-átúszásra? Van egy kis gond

Jelentkezne a Balaton-átúszásra? Van egy kis gond 

Az idei, a 44. LIDL Balaton-átúszás klasszikus távja már betelt, több jelentkezőt nem fogadnak.
Event Touch: a rendezvényszakma munkaerőmegtartási kihívásai

Event Touch: a rendezvényszakma munkaerőmegtartási kihívásai 

Mit vár el a Z generáció?
Vendégmunkások: életbe lépett a szigorítás, de nincs teljes tilalom

Vendégmunkások: életbe lépett a szigorítás, de nincs teljes tilalom 

A Fülöp-szigetekről, Georgiából és Örményországból péntektől nem jöhetnek gyorsított eljárásban vendégmunkások.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.