Átadták a legjobb magyar természetfotósnak járó Arany Daru szobrot

Április 5-én tartották a Varázslatos Magyarország 15 éves születésnapja alkalmából rendezett díjátadó ünnepséget, amelyen kihirdették a természetfotós szervezet fotópályázatának nagydíját.

Magyarország legrangosabb természetfotós eseményének második alkalommal adott otthon a Magyar Nemzeti Múzeum. A több kategóriában zajló fotópályázat minden évben kilenc hónapon keresztül zajlik. A pályázni tervező fotósoknak ez alatt a kilenc hónap alatt kell fotókat készíteni, és az ebből készült portfóliót kell benyújtani a szakmai zsűrinek.

"A díjátadó és kiállításmegnyitó mellett az est egyben a VM 15. születésnapjának ünnepe is volt, hiszen ennyi idő telt el azóta, hogy megszületett a természetfotó pályázat, amely mára az ország egyik legrangosabb fotográfiai megmérettetése lett." - olvasható a Varázslatos Magyarország honlapján.

Ez elmúlt tizenöt több, mint 45.000 fotó versenyzett. Idén különösen erős mezőnyben versenyeztek egymással a természetfotósok, akik közül aztán kikerültek a kilenc kategória győztesei. A kilenc pályázati kategória győztesei mellett kiderült, hogy kik lettek azok a természetfotósok, akik képeikkel az évadban a legtöbb pontszámot kapták a szakmai zsűritől. 

Daróczi Csaba: Az idegen - Kiskunsági Nemzeti Park
Daróczi Csaba: Az idegen - Kiskunsági Nemzeti Park
Fotó: Varázslatos Magyarország/Daróczi Csaba

A magyar természetfotó nagydíját Daróczi Csaba kapta, második helyen Hargitai László, a harmadik helyen pedig Litauszki Tibor végzett.

Hargitai László Ajándék szerelem - Hortobágyi Nemzeti Park
Hargitai László Ajándék szerelem - Hortobágyi Nemzeti Park
Fotó: Varázslatos Magyarország/Hargitai László

Daróczi Csaba 2010 óta 272 pályázaton vett részt, és 751 képpel versenyzett. Hatszor nyerte el a VM fődíját, majd 2022-ben, A magyar természetfotó nagydíjának alapítása évében az addig elért sikereiért megkapta a tiszteletbeli nagydíjat, illetve ebben az évben is övé lett a nagydíj, majd a 2023-as évadért megkapta harmadik Arany Daru szobrát.

Daróczi Csaba: Részleges napfogyatkozás - Kiskunsági Nemzeti Park
Daróczi Csaba: Részleges napfogyatkozás - Kiskunsági Nemzeti Park
Fotó: Varázslatos Magyarország/Daróczi Csaba

 

Az eseményen Gaál Péter, a Varázslatos Magyarország alapítója visszaemlékezett az elmúlt tizenöt év fontos mozzanataira, és megköszönte mindazok munkáját, akiknek ennek az építésében része volt, a színpadon köszöntve munkatársait, Kövesi Eszter ügyvezetőt és Jáky Eszter kommunikációs koordinátort. Eztán Keleti Évát méltatta, aki a VM természetfotó pályázatának zsűritagjaként tizennégy éven át értékelte a magyar természetfotósok több mint negyvenezer képét. A fotóművész tavaly bejelentette visszavonulását a zsűri köréből, ennek kapcsán a Varázslatos Magyarország képviselői otthonában átnyújtották neki A magyar természetfotó tiszteletbeli nagydíját és az Arany Daru szobrot, valamint készítettek vele egy riportfilmet, amelyet a közönség most itt is megtekinthetett. 

A szakmai zsűri további tagjai, Britta Jaschinski fotóriporter, Máté Bence, Potyó Imre és Suhayda László természetfotósok, ifj. Vitray Tamás, a National Geographic Magyarország Magazin főszerkesztője, Szilágyi Attila természetvédelmi szakember és természetfotós, valamint Tóth Zsolt Marcell természetfilmes is feljöttek a színpadra, ahol Máté Bence összegezte a tavaly pályázati évad tapasztalatit, Potyó Imre pedig bejelentette, hogy idén nem a zsűri körében, hanem a pályázati mezőnyben találkozhatunk vele. 


Újra nyit a Dinó Park

Újra nyit a Dinó Park 

Megkezdi az idei szezont Budapest egyik kedvenc élményparkja, a DinoPark KÖKI 25 helyszínnel és 80 dinoszaurusszal várja látogatóit.
Majomtúra a Richter Safari Parkban

Majomtúra a Richter Safari Parkban 

Pénteken nyitja meg újra kapuit a nagykőrösi Richter Safari Park, ahol az idei szezonban majomtúra is várja az érdeklődőket .
Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén

Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén 

Nyit a Vörösmarty Tavasz. Még locsolkodás is lesz a pesti Belvárosban.
Magyar design a nemzetközi élvonalban

Magyar design a nemzetközi élvonalban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) immár negyedik alkalommal biztosít megjelenési lehetőséget a kreatívipari szereplőknek a designipar egyik legnívósabb szakmai eseményén, a Milan Design Weeken április 7-13. között.
Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont!

Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont! 

Közel ötvenezer vendéget fogadott a Sípark a 2023-2024-es téli szezonban.
Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja

Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja 

A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire.
Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára

Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára 

Így még azok is csatlakozhatnak előadóként, akik nem tudták időben elkészíteni az absztraktjukat.
Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon

Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon 

Az „Út a fenntartható desztinációmenedzsment felé” című kerekasztalbeszélgetés a vidéki és fővárosi rendezvényhelyszínek szerepét vizsgálta.
Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért

Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért 

Cél, hogy a helyi nyersanyagok és termékek, valamint a térség épített és természetei értékei széles körben ismertté váljanak.
Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.