A biodiverzitás védelmére buzdító természetfotók - a természetben

A Sokszínű Balaton-felvidék fotópályázat legnívósabb fotóiból álló szabadtéri tárlat célja, hogy valamennyi generációhoz közelebb hozza a térség természeti kincseit, bemutatva, hogy a biológiai sokszínűségnek megőrzése közös érdekünk.

A természet egészsége a benne uralkodó harmónián alapszik, amelyhez nélkülözhetetlenül hozzátartozik az ökológiai körforgásban részt vevő állat- és növényvilág minden egyes eleme.

A Theodora ásványvíz régóta elkötelezett az otthonát adó Balaton-felvidék biodiverzitása, vagyis élővilága sokszínűségének megőrzése iránt, többek között olyan edukációs élményekkel, mint az évek óta látogatható tanösvényei, valamint az idén ősszel megnyílt kékkúti kiállítás. A tárlat képeit a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szakmai támogatásával indított, a Varázslatos Magyarország és a Theodora ásványvíz közös megrendezésével létrejött, tavaly zárult természetfotó pályázat műveiből állították össze.

A legjobb pályamunkákat a lehető legtermészetközelibb helyen tekinthetik meg az érdeklődők, ugyanis az ásványvízmárka a kékkúti gyáránál alakított ki belőlük egy szabadtéri, ingyenesen látogatható kiállítást. A tárlat megtekintését egy kellemes túrával is egybe lehet kötni, hiszen a terület a Theodora tanösvény része, amely a Káli-medence természeti értékeivel, vízbázisával és az ásványvíz eredetével is megismerteti a látogatókat. A kiválasztott alkotások lélegzetelállító látványa mellett, minden képnél érdekes tudnivalók is olvashatók a fotókon szereplő állatokról és növényekről, hiszen a művészet támogatásán túl a kiállítás másik célja, hogy megismertesse az emberekkel a térség élővilágát, ezen keresztül pedig elősegítse annak megóvását.

„Az edukáció elsődleges fontosságú a Balaton-felvidék biodiverzitásának fenntartása szempontjából, hiszen az ismeretekkel személyes közelségbe kerül ez a csodás vidék, tehát a védelme is személyes üggyé válik. A Theodora ásványvíz számára magától értetődő, hogy az otthonának helyet adó környezet sokszínűségének megóvását minden lehetséges eszközzel támogassa, mivel a növény- és állatvilág valamennyi eleme nélkülözhetetlen az ökológiai körforgás fenntartásához. Hiszen semmi sem lehet annál fontosabb, mint az egészséges környezetünk, az élő vizek, az élettel teli talaj, valamint a tiszta levegő védelme” - mondta van der Wildt Nikolett, a Szentkirályi Magyarország Kft. fenntarthatósági vezetője.

Forrás: Theodora


Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.
Új történetek, nyári városnéző séták Pécsett

Új történetek, nyári városnéző séták Pécsett  

A színes kínálat mind a helyiek, mind a városba látogató turisták részére tartogat számos új történetet.
Egy héttel később nyit a Lupa

Egy héttel később nyit a Lupa 

Az eredetileg tervezett időponthoz képest.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.