Kutyabarát fürdetőhelyek – strandtérképpel

A nyár a legtöbb gazdi számára ma már nem teljes négylábú családtag nélkül – és szerencsére ezt egyre több helyen, már a vízpartokon is felismerik.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A kutyások száma folyamatosan emelkedik Magyarországon – mára minden harmadik háztartás kutyás – a négylábú családtagok pedig ma már a legtöbb családban a nyaralásból sem maradhatnak ki. A kutyabarát szállások, éttermek és kávézók száma szerencsére évről évre nő, a nyári szezon egyik legnagyobb kihívása azonban továbbra is a minősített kutyás fürdetőhelyek kérdése.

Bár az elmúlt években jelentősen javult a helyzet, országosan továbbra is mindössze 21 hivatalos kutyabarát strand és fürdetőhely várja a gazdikat és kutyáikat – különösen a Balatonnál lenne nagyobb igény új helyszínekre.

A tavalyi évhez képest megszűnt a nyékládházi Plázs illetve az Ebadta Selypi pancsolda, helyettük felkerült a Velencei Pagony Kemping és Strand és Siófok nem kijelölt fürdőhelyei.

„A kutyás strandok népszerűsége évről évre nő, egyes helyek már most is telítettek a hétvégéken. Jól látszik, hogy lenne igény további kutyabarát partszakaszokra, különösen a Balatonnál.”

– mondja Kutyabarathelyek.hu társalapítója, Máté Krisztián.

Miért nehéz új kutyás strandot nyitni?

Sokan gondolják, hogy egy kutyás partszakasz kijelölése egyszerű feladat, a gyakorlatban azonban komoly szabályozási és infrastrukturális feltételeknek kell megfelelni.

Az egyik legfontosabb előírás, hogy megfelelő távolságot kell tartani a humán strandoktól – jellemzően legalább 100 métert –, emellett számos vízparti terület magántulajdonban van, ami tovább nehezíti az új helyszínek kialakítását.

Fundy Fun Park
Fundy Fun Park
Fotó: kutyabarathelyek.hu

A megfelelő parkolás, hulladékkezelés, biztonságos vízbejutás és a természetvédelmi szempontok szintén fontos tényezők.

„Egy jól működő kutyás strand kialakítása szakmai előkészítést igényel. Nemcsak a szabályozásoknak kell megfelelni, hanem a gazdik, a kutyák és a környezet igényeit is össze kell hangolni.”

– teszi hozzá Máté Krisztián.

A Kutyabarathelyek.hu csapata immár több mint 10 éve dolgozik azon, hogy minél több minőségi kutyabarát szolgáltatás jöjjön létre Magyarországon. Tapasztalataik szerint egy jól kialakított kutyás fürdetőhely nemcsak a helyi gazdiknak jelent pluszt, hanem komoly turisztikai vonzerővel is bírhat.

„Ha egy település új kutyás strand kialakításán gondolkodik, mi minden szakmai segítséget szívesen megadunk hozzá az elmúlt évtized tapasztalatai alapján.”

– hangsúlyozza a szakmai csapat.

21 hely, ahol idén kedvencünk csobbanhat

A négylábú kedvencekkel eltöltött minőségi idő egyre fontosabb szempont – az országszerte működő 21 hivatalos kutyabarát strand és fürdetőhely ezt a célt szolgálja a Balatontól a Tisza-tóig, a Dunakanyartól Kelet-Magyarországig. A legismertebb balatoni helyszínek között továbbra is ott van a Fonyódi Kutyás Fürdetőhely, a Balatonföldvári kutyabarát fürdőhely és a Keszthelyi Kutyás Strand, de egyre népszerűbbek a Tisza-tó környéki és dunai kutyás partszakaszok is.  A legtöbb hely ma már nemcsak egyszerű fürdetőhely: több strandon agility pálya, kutyás programok, árnyékos pihenők, játékok és rámpás vízbejutás, sőt akár SUP-bérlés a kutyussal közös SUP-ozáshoz is várja a vendégeket.


Fotó: kutyabarathelyek.hu

Mire kell figyelni a közös strandolásnál?

A kutyás strandok használata felelősséggel jár. Fontos, hogy csak egészséges, oltott, chippel rendelkező és rendszeresen féregtelenített kutyát vigyünk közösségi fürdetőhelyre. A nyári melegben különösen figyelni kell a kutya fokozatos hűtésére a vízbe engedés előtt, a megfelelő árnyékolásra a parton és ivóvíz folyamatos biztosítására.

A szakemberek szerint a forró aszfalt, a túlhevülés és a hirtelen hideg víz egyaránt veszélyt jelenthet a kutyák számára.

A gazdiknak arra is ügyelniük kell, hogy kutyájuk ne zavarja sem a többi strandolót, sem a természetes élővilágot.

 


Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált

Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált 

Új kulturális eseménnyel gazdagodik a Balaton északi partja.
Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.
Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte

Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte 

A fesztivál célja, hogy közelebb hozza az építészetet az emberekhez, és bemutassa a szecesszió gazdag örökségét nemcsak a szakma, hanem a nagyközönség számára is.
Mi köze egy több mint 300 éves dél-amerikai rituálénak a kortárs művészethez?

Mi köze egy több mint 300 éves dél-amerikai rituálénak a kortárs művészethez? 

Ördögmaszkok, élő festészet és közösségi LEGO-mozaik: Venezuela is készül a Múzeumok Éjszakájára.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.