Az önkormányzathoz kerül az edelényi kastély

Az edelényi L'Huillier-Coburg-kastély üzemeltetését június 15-től jövő év május 15-ig Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata látja el; a magyar állam ehhez 270 millió forrást biztosít.

Az önkormányzat MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés szerdai ülésén elfogadta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. együttes javaslatát az Edelényi Kastélysziget üzemeltetésének átadásáról. A határozott idejű megállapodás lejárta után lehetőség van folytatni a megkezdett együttműködést - írták.

A tájékoztatás szerint Demeter Zoltán, a térség országgyűlési képviselője a kastély jövőjével kapcsolatban elmondta: felvetődött az épület bezárásnak gondolata is, de folyamatosan arra törekedtek, hogy a műemléképület a jövőben ismét zavartalanul tudjon működni, hiszen az a régió egyik legfontosabb turisztikai látványossága. Hozzátette, ennek érdekében egyeztetni kezdett az ÉKM-mel, a NÖF Nonprofit Kft. ügyvezetőjével, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnökével. Alapos megfontolás után kijelenthető, hogy a vármegyei önkormányzat képes a feladat ellátására, és mivel a kastély üzemeltetése biztosított, így hamarosan ismét megnyithatja kapuit a látogatók előtt - jegyezte meg a képviselő. Oláh Zsanett, a NÖF Nonprofit Kft. ügyvezetője a közlemény szerint hangsúlyozta: a háromoldalú megállapodás, melynek célja a fenntartható működés biztosítása mellett a helyi közösségek és vállalkozók minél szélesebb körű bevonása, jelentős előrelépés a kastélysziget fenntartható működésének biztosítása felé.

Bánné Gál Boglárka közgyűlési elnök ígéretet tett arra, hogy jó gazdái lesznek a vármegye egyik kiemelt turisztikai értékének. Az önkormányzat korábbi portfóliójában már volt kastélyüzemeltetés, az elmúlt években pedig jelentős munkát végeztek a térségi turizmus erősítése érdekében - jelezte. Megjegyezte, a vármegyében lévő várak és kastélyok jelentős része - köztük az Edelényi Kastélysziget - az elmúlt időszakban több mint 22 milliárd forintból megújult. A szerdai döntésről azt mondta: önkormányzatuk felelősen és a vármegye érdekeit szem előtt tartva vállalta el az üzemeltetési feladatot, és készen állnak előrevinni azokat a folyamatokat, amelyek a vármegye fejlődését szolgálják - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI


Kutyás örökbefogadó nap Budán

Kutyás örökbefogadó nap Budán 

A FogadjÖrökbe Alapítvány ismét örökbefogadó napot és közönségtalálkozót tart.
A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról

A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról 

Több száz tacskó és gazdi gyűlt össze a Városligetben.
Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten

Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten  

Kiállítás, amely megmutatja, milyen fejlődési irányokat képviselhet egy ország, ha jó ötletek, elkötelezett emberek és megfelelő támogatás találkoznak egymással.
Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban

Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban 

Május 10-én különleges akvarell kollekció mutatkozik be exkluzív kiállítási miliőben.
A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel

A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel 

Nagy Márton: húsvét után is tart az utazási láz.
Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén

Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén 

Tovább növekszik a tavaszi üdülési hullám, tömegek keltek útra a május 1-jével kezdődő négynapos hosszú hétvégén az egyik szállásfoglaló portál adatai szerint.
Galériák éjszakája a Bartók Béla úton

Galériák éjszakája a Bartók Béla úton 

Galériaséták, beszélgetések, irodalmi est, élő könyvtár, tárlatvezetések kiállító művészekkel és kurátorokkal, valamint zenei produkciók.
Indul a Best of Sopron

Indul a Best of Sopron 

A nagykövetek a számukra legkedvesebb élmények és emlékek alapján tesznek személyes ajánlásokat.
Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon

Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon 

A Káli Art Inn kertjében kiállított különleges alkotásokat minden évben neves szakmai zsűri bírálja egy verseny keretében – így történt ez idén is.
Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt

Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt 

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.