Az ország egyik legnagyobb fürdője lesz a kiskunhalasi

Amennyiben a tervek megvalósulnak, akkor az ország legnagyobb fürdőkomplexumai közé fog tartozni a kiskunhalasi Csipke Gyógyfürdő. A létesítmény átadása 2023-ban várható - írja a Termál Online.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

Kiskunhalason az 1950-es években találtak termálvizet, erre alapozva 1958-ban nyitották meg a város fürdőjét. Az itt feltörő víz 1983-ban kapott gyógyvíz minősítést, a fürdő és környéke pedig 2016 óta gyógyhelynek számít. Nagyjából úgy három évvel ezelőtt lehetett először hallani arról, hogy a Halasthermál fürdőt jelentősen kibővítenék és a megújult fürdőkomplexum a Csipke Gyógyfürdő nevet venné fel.

A fürdőfejlesztés megvalósítása felé tett nulladik lépésnek számított az, amikor új termálkutat fúrtak a biztonságos vízellátás biztosítása érdekében. Tavaly decemberben pedig bejelentették, hogy állami forráshoz jutottak, amiből a Csipke Gyógyfürdő tervezési, majd kivitelezési költségeit tudják finanszírozni. A kiviteli tervek elkészítésére egyébként 500 millió forintot kaptak, a teljes beruházás értéke pedig meghaladja a 20 milliárd forintot. A konkrét építkezés 2022-ben veheti kezdetét, s a tervek szerint 2023-ra elkészülhet az új fürdőkomplexum, amelynek nagyon erős lesz a gyógyturisztikai profilja.



Kiskunhalas város önkormányzata a napokban már ki is írta a fürdőkomplexum kiviteli tervezési feladataira szóló közbeszerzési pályázatot. A nyertes feladata lesz a gyógy-, élmény- és termálfürdő, a sport- és tanuszoda, valamint az apartmanházakkal is rendelkező kemping terveinek az elkészítése.

A nagy volumenű fejlesztés eredményeként a fedett részlegek kapacitása meghaladja majd a kétezer főt, a nyári teljes kapacitás pedig eléri a 3400 főt. A kiviteli tervek elkészítésére vonatkozó pályázatokat április 23-ig várják és a nyertesnek 120 nap áll majd rendelkezésére a munka elvégzésére.

Forrás: Termál Online


Duplázott a Fifty-Fifty, rekordközeli mezőnnyel startolt a Kékszalag Fesztivál

Duplázott a Fifty-Fifty, rekordközeli mezőnnyel startolt a Kékszalag Fesztivál 

Látványos nyitóhétvégével vette kezdetét az 58. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj fesztivál.
KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez

KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez 

Aki a Ráckevei–Soroksári Duna-ág térségében keres aktív kikapcsolódást, annak érdemes Kiskunlacházán megállnia.
Nem fürödhet senki velencei-tavi strandokon

Nem fürödhet senki velencei-tavi strandokon 

Fürdőzési tilalmat rendeltek el öt velencei-tavi strandon és a dunaújvárosi Szalki-szigeti Szabadstrandon.
Megalakult az Országgyűlés turisztikai albizottsága

Megalakult az Országgyűlés turisztikai albizottsága 

A bizottság elnöki tisztségét Csatári Ernő tölti be.
Nyári strandprogramok Budapesten

Nyári strandprogramok Budapesten 

A fővárosi strandok és fürdők idén nyáron is számos különleges programmal készülnek.
Ismét elhalasztják a Balaton-átúszást – az új időpont viszont a Kékszalaggal esik egy hétvégére!

Ismét elhalasztják a Balaton-átúszást – az új időpont viszont a Kékszalaggal esik egy hétvégére! 

A 44. Lidl Balaton-átúszást a szervezők döntése értelmében ezen a hétvégén sem rendezik meg.
Különleges kiállítási koncepció a fáraók korából

Különleges kiállítási koncepció a fáraók korából 

A Szépművészeti Múzeum új kiállítása az egyiptomiak által „az örökkévalóság házai”-nak nevezett templomok és sírok számára készített alkotásokból mutat be válogatást.
Díjazták a legjobb utasbiztosításokat

Díjazták a legjobb utasbiztosításokat 

A kezdeményezés célja a minőségi verseny ösztönzése a biztosítási piacon.
Drónok és a jövő technológiái a szolnoki repülőmúzeumban

Drónok és a jövő technológiái a szolnoki repülőmúzeumban 

A drónokról, a repülésről és a jövő technológiájáról szól a VI. RepTár Drone Day augusztus 1-jén, szombaton a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban.
Bezár a keszthelyi kutyás strand, kilép a város egy balatoni szövetségből

Bezár a keszthelyi kutyás strand, kilép a város egy balatoni szövetségből  

Nem volt hosszú életű az örvendetes, kutyáknak kínált vállalkozás. Reagált a Keszthelyi Kutyás Élménypark üzemeltetője – levelét közöljük.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.