Az utazási kedvvel nőtt a biztosítások díja is

Az utazási kedv a megkötött biztosítások száma alapján csaknem 30 százalékkal nőtt az év első hat hónapjában, az utasbiztosítások átlagdíja pedig 0,6 százalékkal emelkedett ebben az időszakban.

A Netrisk online biztosításközvetítő elemzése szerint csak júniusban pedig több mint 30 ezer utasbiztosítási szerződést kötöttek a vakációra indulók a biztosítási alkuszon keresztül.

Az adatokból kiderül az is, hogy az utasbiztosítások 85 százalékát autós és repülős utakra kötötték júniusban az érintettek. A múlt évhez képest változás, hogy tavaly júniusban az "autósok" és a "repülősök" aránya 30 és 50 százalékos volt, míg az idén 41-44 százalék, tehát az autós utazások aránya emelkedett.

Az utasbiztosítások 30 százalékát júniusban tengerparti nyaralásra kötötték, és ugyancsak 30 százalék a külföldi városlátogatások aránya, ezek a legnépszerűbb alternatívák az utasbiztosítást kötők körében. A júniusi utasbiztosításokat átlagosan alig több mint 6 napra kötötték. Autóval átlagosan 7 napnál kissé kevesebbre, a buszos, vonatos utakon pedig alig több mint 5 napos nyaralásra indultak a külföldre látogatók, míg a repülős utaknál már majdnem 8, a hajós utaknál 9 napra szól a biztosítás.

Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója a közleményben kiemelte: az utasbiztosításoknál visszafogott árnövekedés látható. A díjak idén átlagosan mindössze 0,6 százalékkal nőttek a cég oldalain az erős versenynek és a széles termékpalettának köszönhetően, míg a piacon 7 százalékos növekedés volt jellemző. Az idén júniusban az utasbiztosítások átlagdíja elérte a 12 ezer forintot - ismertette.

Forrás: MTI / Netrisk


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.