Barokk esküvő Győrben

Az esemény fénypontja ezúttal is az esküvői ceremónia lesz szombat este a Dunakapu téren táncosok, jelmezesek és vásári komédiások forgatagában – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A szervezők közleménye szerint a programok helyszínei idén a Széchenyi és a Dunakapu tér, valamint a Radó-sziget lesznek.

A Radó-szigetet hagyományőrzők, valamint egyedi, fából készült, kézzel festett óriásjátékok népesítik be. A Széchenyi téren idén is megelevenedik a barokk kert varázslatos pompája, ahol kézműves portékák, autentikus hagyományőrző társulatok és gyermekprogramok várják a látogatókat.

A Dunakapu téren, a rendezvény nagyszínpadán pénteken a Győri Nemzeti Színház művészei Gaetano Donizetti A csengő című egyfelvonásos vígoperáját adják elő.

Az érdeklődők tematikus városnéző sétákon is részt vehetnek, a rendezvény mindkét napján barokk muzsika és táncmulatság, valamint jelmezes felvonulás szórakoztatója a közönséget.


Fotó: Barokk Esküvő-Győr Facebook oldala

Szombaton a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola Trombita Tanszaka köszönti fanfárzenével az ünnepnapot a Lloyd-palota erkélyéről. Többször színpadra lép a Győri Barocco Tánccsoport, a gyerekek pedig meseelőadás várja.

A programok között a zenei együttesek fellépése mellett porcelánfestő és rózsakészítő bemutató, valamint táncelőadás is szerepel.

Este 19 órakor a Városháza előtti térről indul majd el az mintegy kétszáz jelmezes statiszta, akik elkísérik a jegyespárt és násznépüket a Dunakapu térre, ahol este nyolc órakor, a korabeli szertartások metódusát követve örök hűséget fogadnak egymásnak.

Az estét barokk mulatság és táncház zárja.

A rendezvény programjai a tematikus séták kivételével ingyenesen látogathatók – áll az összegzésben.


Meghalt Somogyi Győző

Meghalt Somogyi Győző 

A hírt a Káli Medence Környezetvédelmi Társaság tudatta tagjaival.
 A Palatinus legnépszerűbb látványossága  visszatért

A Palatinus legnépszerűbb látványossága visszatért 

Az idei nyári főszezon egyik kiemelt fejlesztése a Palatinus strand közel százéves hullámgépének felújítása, amely sikeres próbaüzemet követően ismét működik.
Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált

Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált 

Új kulturális eseménnyel gazdagodik a Balaton északi partja.
Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.