Bemutatták a Tour de Hongrie idei útvonalát

Öt szakasz, 854 kilométer, csaknem 8000 méternyi szintemelkedés, 10 kategorizált emelkedő, két klasszikus sprinteretap és két ikonikus hegyi befutó vár a 45. Magyar Kerékpáros Körverseny résztvevőire. A versenyzők idén a Kékestetőre és Pécsre is ellátogatnak.

A ProSeries kategóriás többnapos verseny szakaszait március 5-én, élő televíziós közvetítés mellett mutatták be a Budapest Music Centerben, tudósít az Index.hu.

A fotó illusztráció / depositphotos.com
A fotó illusztráció / depositphotos.com

A 2024-es Tour de Hongrie a Magyar Kerékpáros Szövetség, a Vuelta Kft. és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség által valósul meg, az Aktív Magyarország program és a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága jóvoltából.

Eisenkrammer Károly, a verseny főszervezője egy emléket osztott meg a jelenlevőkkel:

„A Tour de Hongrie sikeres újraindítását követő években magunk is meglepődtünk, hogy milyen gyorsan haladtunk előre a sportág nemzetközi ranglétráján – köszönhetően a mindig a célra, a minél magasabb színvonalra összepontosító szervező kollégáimnak – és természetesen a Kormány és partnereink, városaink támogatásának. Az első szintlépésünk évében, amikor a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségtől a 2.2-es helyett megkaptuk az 2.1-es kategóriát, egyre nagyobb álmokat kezdtünk dédelgetni. Emlékszem arra, amikor 2017-ben egy szakmai megbeszélés után versenyigazgatónkkal, Szilasi Lacival sétáltunk a Várkert Bazár előtt. Azon viccelődtünk, hogy egyszer itt fog sprintelni a Magyar Körversenyen a világbajnok Mark Cavendish. Bár akkor magunk is mosolyogtunk ezen a nem túl életszerű ötleten, most ott tartunk, hogy a 34-szeres Tour de France szakaszgyőztese valóban itt fog gurulni a Duna-parton a háromszoros világbajnok Peter Sagan mellett.”

Tour De Hongrie 2024 - útvonal
Tour De Hongrie 2024 - útvonal

A 2024-es Tour de Hongrie mezőnyét 20 csapat 120 versenyzője alkotja majd – nyolc WorldTeam, nyolc ProTeam, három Continental Team és a magyar nemzeti válogatott állhat rajthoz.

TOUR DE HONGRIE, 2024. május 8.-12.
1. szakasz: Karcag – Hajdúszoboszló (170 km)
2. szakasz: Tokaj – Kazincbarcika (162 km)
3. szakasz: Kazincbarcika – Gyöngyös-Kékestető (183 km)
4. szakasz: Budapest – Etyek (166 km)
5. szakasz: Siófok – Pécs (173 km)


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.