Bor és Kenyér Ünnepe

Augusztus 16-20. között a hagyományőrző elemekkel tűzdelt, kellemes hangulatú Bor és Kenyér Ünnepe a régió egyik legnagyobb eseménye, amely az augusztus 20-i ünnepi időszak köré szerveződik. A fesztiválon a rengeteg program mellett még utoljára kiélvezhetjük a meleg nyári esték hangulatát, magunkba szívva a Balaton part párás levegőjét egy pohár balatoni borral a kezünkben.

Nép- és világzene, valamint kézműves hagyományok kerülnek előtérbe ezeken a napokon. A folklór tradicionális értékeit és a világzenei irányzatokat bemutató koncertek mellett néptánc, családi programok, fajátékok a gyerekeknek, vásár és gasztronómiai élmények várják a vendégeket a Hajóállomáson, a Balaton partján.

A négynapos eseményre érkezik a Patikadomb, Deák Bill Gyula, Tóth Vera, Gerendás Péter és a 100 Tagú Cigányzenekar. Fellép az 55 éves jubileumát ünneplő Balaton Táncegyüttes, és Siófok testvérvárosa, az izraeli Netanya is műsort ad.

Az államalapításhoz kötődően elmaradhatatlan program a kenyérszentelés és a Város Bora választás, mely helyi és környékbeli bortermelők borai közül kerül ki.

Az augusztus 20-i ünnepséget a Balaton vizében tükröződő tűzijáték koronázza majd meg a mólón.

Várunk mindenkit sok szeretettel!

További információ

http://hellosiofok.hu/esemenyek/esemeny/184/bor-es-kenyer-uennepe/

(X)


Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.