Egészségturisztikai stratégia kerül a kormány elé

Tavaszig a kormány elé kerülhet az egészségturisztikai stratégia, amely célja világos, vállalható és perspektivikus jövőképet teremt az ágazat számára - jelentette be Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója csütörtökön Mórahalmon.

A szakember a Magyar Fürdőszövetség közgyűlésének megnyitóján elmondta, néhány hónapon belül, legkésőbb tavasszal a kormány elé terjesztenék az infrastruktúra-fejlesztés terveit és a marketing elképzeléseket is tartalmazó egészségturisztikai stratégiát.

Guller Zoltán hangsúlyozta, a magyar turizmusban sokkal több van, mint amit jelenleg látunk belőle. Az MTÜ azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ig az ágazat hozzájárulása a GDP-hez a jelenlegi 10-ről 16 százalékra emelkedjen, az egy év alatt Magyarországon eltöltött vendégéjszakák száma pedig a 2010-es duplájára, 50 millióra növekedjen - közölte a szakember. Hozzátette: idén várhatóan sikerül elérni a 30 milliós számot. A cél eléréséhez biztosított a szükséges forrás, 828 milliárd forint áll az ágazat rendelkezésére. Ez soha nem látott lehetőséget teremt a szállás, a vendéglátás és hamarosan a fürdők számára is - mondta Guller Zoltán.

A turisztikai stratégia alapján nem pontszerűen egy-egy létesítményt, hanem az adott térségeket kell komplexen fejleszteni, ezzel elérve, hogy a külföldi és hazai vendégek egy-két éjszakával hosszabb időt töltsenek el ott - mutatott rá a szakember. A vezérigazgató kitért arra is, jelenleg vizsgálják, miként hozható létre kiemelt turisztikai fejlesztési térség Hódmezővásárhely-Szeged-Mórahalom környezetében.

A közgyűlésen adják át az Év fürdője közönségszavazás díjait. Az Év fürdője elismerést az idén a Hungarospa Hajdúszoboszló kapja, az Év feltörekvő fürdője díjat a Demjéni Termál Völgy, a Helyiek kedvenc fürdője címet pedig a szentendrei V-8 Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont nyerte.

Forrás: MTI


Magyar sikerek a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar sikerek a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen, de díjat nyert a W Hotel és két lakópark is.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.