Eldőlt a sorsa Esterházy Péter egykori otthonának

Az alkotóház működtetésére létrehozott Magyar Irodalom Barátainak Alkotóháza (MIBA) alapítvány hétfői közleménye szerint a rezidenciaprogram elsősorban a magyar irodalmat idegen nyelvekre fordító művészeknek szól majd, másodsorban olyan külföldi szerzőknek, akiknek éppen kötetük jelenik meg magyarul.

A nyolcszobás épületben egyszerre két fordító tartózkodhat majd, a földszinti tér és tavasztól őszig a kert irodalmi rendezvényeknek, különösen könyvbemutatóknak adhat helyet ,írja az MTI.

Az író egykori dolgozószobáját emlékhelyként kívánják megőrizni, eredeti bútorzattal és tárgyakkal, csoportos látogatások számára korlátozottan.

A közleményben felidézték, hogy a kezdeményezés Vámos Miklós író, az alapítvány kuratóriumának elnöke nevéhez köthető, aki Dragomán Györggyel és Daniel Kehlmannal közösen kérte a III. kerületi önkormányzatot, hogy vásárolják meg az ingatlant, majd adják kezelésbe az újonnan létrehozott alapítványnak.


Fotó: III. kerület - Óbuda, Békásmegyer, Csillaghegy, Római-part, Kaszásdűlő Facebook oldala

Mint fogalmaztak, az önkormányzat támogatásával ez az ügy az idei év elejére sikeresen lezárult.

A ház állapota nem kielégítő, hiszen hat éven keresztül üresen állt. Teljes tetőcserére, valamint egyes szerkezeti problémák megoldására is szükség van – írták, hozzátéve ugyanakkor, hogy biztató az a társadalmi összefogás, amely a felújítási munkálatok támogatására alakult ki.


A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.