Elegancia és kísérletezés – divatfotók a Capa Központban

Santhó Imre grafikus, illusztrátor és divatfotós a huszadik század első felében alkotott. Az 1920-as és 30-as években Berlinben élt, ahol divatmodellekkel és filmsztárokkal dolgozott együtt, képei pedig neves magazinokban jelentek meg. Mindezek ellenére a munkái alig ismertek itthon.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Capa Központban 2025. szeptember 24. és november 23. között látható Elegancia és kísérletezés címmel az első neki dedikált magyarországi kiállítás. A tárlat elsősorban látványos divatfotóira fókuszál, de ezek mellett korábban nem látott grafikákat, illusztrációkat és dokumentumokat is bemutat.


Fotó: Museum für Kunst und Gewerbe Hamburg

Santhó Imre 1893-ban született Budapesten. 1899-ben apja, Santhó Miklós festőművész magával vitte Münchenbe, így ott végezte el a középiskolát, valamint Anton Ažbe és Hollósy Simon iskolájában tanult rajzolni. 1914-ben rövid ideig egy berlini divatstúdióban dolgozott rajzolóként. Az első világháborúban behívták katonai szolgálatra az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregébe, majd miután megsebesült, egy ideig Budapesten élt, ahol rajziskolát nyitott, filmplakátokat, divatrajzokat és reklámgrafikákat készített. 1920-ban aktrajzokat publikált a korabeli pesti élet híres színésznőjéről, Becker Bäbyről, ami miatt bíróság elé kellett állnia, de a büntetést elkerülte.

1924-ben költözött a német fővárosba, a Weimari Köztársaság idején, ez évtől kezdve jelentek meg divatrajzai és irodalmi illusztrációi ifjúsági könyvekben és olyan képes magazinokban, mint a Das Magazin, Das Leben és Berliner Leben.

1933-tól divatfényképeket készített, amelyeket elsősorban a Der Silberspiegel közölt, számos alkalommal a magazin címoldalán; emellett a német Die Dame és Die neue linie, illetve francia, osztrák, lengyel és magyar magazinokban is jelentek meg képei. Olyan korabeli hírességeket is fotózott, mint Lilian Harvey és Gina Falckenberg színésznők, valamint Karin Stilke modell.


Fotó: Museum für Kunst und Gewerbe Hamburg

Az 1930-as években Bécsben, Budapesten, Olaszországban és a Jugoszláv Királyságban is készített felvételeket modellekről. 1943-ban visszatért a magyar fővárosba, a háború vége után főleg karikatúrákat csinált. 1948 körül ismét Németországba ment, az 1950-es években Frankfurt am Mainben élt és ott is halt meg.

A sokoldalú alkotó

Készített filmplakátot Kertész Mihály egyik korai filmjéhez, botrányosnak mondott aktrajzaival borzolta a kedélyeket, többek között Molnár C. Pállal és Zádor Istvánnal állított ki a Fészek Művészklubban, egy német magazinban Heinrich Zille grafikus mellett mutatták be, mint illusztrátor, de tervezett borítót a fotótörténet fontos alkotója, Edward Steichen fényképének felhasználásával.

Santhó divatképeit finom elegancia és harmonikus elrendezés, fény-árnyék játékok és különféle helyszínek jellemzik, ugyanakkor másoknál többet alkalmazott kísérleti technikákat és merész beállításokat, így a fotói mai szemmel nézve is egészen frissnek hatnak.

A Capa Központ kiállításán látható képek a Museum für Kunst und Gewerbe Hamburg és a Kunstbibliothek Berlin gyűjteményéből származnak, a tárlat kurátora Santhó Imre életének és műveinek kutatója, Gáspár Balázs.


Meghalt Somogyi Győző

Meghalt Somogyi Győző 

A hírt a Káli Medence Környezetvédelmi Társaság tudatta tagjaival.
 A Palatinus legnépszerűbb látványossága  visszatért

A Palatinus legnépszerűbb látványossága visszatért 

Az idei nyári főszezon egyik kiemelt fejlesztése a Palatinus strand közel százéves hullámgépének felújítása, amely sikeres próbaüzemet követően ismét működik.
Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált

Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált 

Új kulturális eseménnyel gazdagodik a Balaton északi partja.
Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.