Erotika, japán babák és sok más Debrecenben a Múzeumok Éjszakáján

Országszerte több száz intézmény csaknem kétezer programot kínál az idei, június 24-ére meghirdetett Múzeumok Éjszakájára. Debrecen kiemelt helyszíne, a „fővárosa” lesz a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatnak. A központi téma ebben az évben az értékőrzés.  

Hogy időben megismerjék és hírt tudjanak adni az esemény debreceni helyszíneiről, újságírói tanulmányúton mutatták be a kínálat egy részét június 7-én. A programon Tóth-Megyesi Enikő turizmusvezető (VisitDebrecen divízió), Darin-Séllei Lívia TDM menedzser, és Erdei Nóra TDM asszisztens (Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület) voltak kalauzaink és segítőink.

Debrecenben a kialakuló „Múzeumi Negyed” évek óta összefog a rendezvény sikere érdekében: a Déri Múzeum, a MODEM, a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum és Debreceni Irodalom Háza, a Református Kollégium Múzeuma és a Református Nagytemplom együttesen látogatható a Múzeumok Éjszakáján egyetlen, kedvezményes karszalag megvásárlásával.

A Nagyerdei park kiemelt látványossága a Nagyerdei Víztorony. Az 1913-ban épült, 2014-ben teljes körűen felújított, ma is működő víztorony műemlék épületének 34 méter magas kilátójából csodálatos panoráma tárul a látogatók elé. Kunkli Anna, a Debreceni Víztorony vezetője szerint, a debreceni fiatalok egyik legkedveltebb közösségi-kulturális terévé és Debrecen egyik legnépszerűbb turisztikai attrakciójává nőtte ki magát, itt még a falmászást is ki lehet próbálni.

Aki Debrecenbe jön, biztos ellátogat az ország első természetvédelmi területének nyilvánított Nagyerdőben található parkba, amely alig tízpercnyi távolságra a belvárostól, száz éves fák alatt kínál kikapcsolódást, a gyerekeket pedig ötletes és sportos játszóterek várják.

Rodin Csókja a MODEM-ben

Megleshettük hogyan készülnek a Múzeumok Éjszakájára épülő új kiállítások, és megnéztük a Krakkói Nemzetközi Grafikai Triennálé anyagából rendezett Nagy felbontás című kiállítást Kónya Ábel, a Modem művészeti vezetője, egyben a tárlat társkurátora vezetésével.

A művészeti központba érkezik erre az alkalomra (egy éjszakára) az erotika művészeként is emlegetett Rodin Csók című bronzszobra. A MODEM az ország második legnagyobb kortárs galériája, mely Magyarország egyik legjelentősebb kortárs képzőművészeti magángyűjteményével büszkélkedik. A Csók június 24-én 17-től 25-én 2 óráig látható a MODEM 2. emeleti kiállítóterében.

Bocskai díszbuzogánya és japán babák a Dériben

Utunk követező állomása a Déri Múzeum, Magyarország egyik legjelentősebb múzeuma. Az intézmény gazdag helytörténeti anyagával, valamint Déri Frigyes egyetemes művelődéstörténeti gyűjteményével vált meghatározó jelentőségűvé. 

Az intézmény igazgatója dr. Angi János bemutatta a debreceni Múzeumok Éjszakájának legfontosabb látványosságait, élén a történelmi szenzációnak ígérkező Bocskai-díszbuzogánnyal. Bocskai István erdélyi fejedelem uralkodói hatalmi jelvényét, a fejedelmi botot, valamint Lala Mehmed nagyvezír által Bocskainak készíttetett eredeti kinevező levelét mutatják be a Múzeumok Éjszakáján.

A két nevezetes tárgyat a Magyar Nemzeti Múzeum jóvoltából Báthory István lengyel király és erdélyi fejedelem buzogánya egészíti ki.

Zseblámpás felfedezőtúrára indultunk az egyiptomi sírkamrába, ahol egy iskolai csoport órákig nézheti a kincseket, akár kihelyezett történelemórát is tarthatnának itt.

A Déri Múzeum megújult állandó kiállításaival és a Nihon ningjó – Rítus és játék című japán babakiállítással várja látogatóit, bemutatva a babák rituális és esztétikai szerepét a japán kultúrában. A rendhagyó tárlatvezetést követően egyik kolléganőnk felpróbálta az eredeti japán yukatákat (nyári kimonó) és a tradicionális zene hangjaira hagyományos japán táncot, ún. bonodorit is tanulhattunk.

Miért éppen Debrecen? – Református Kollégium Múzeuma

Református Kollégiumban Gáborjáni Szabó Botond gyűjteményi igazgató (Tiszántúli Református Egyházkerület) kalauzolt. Az 1538 óta folyamatosan működő oktatási intézmény a magyar kultúra bölcsője, ahol olyan nagyságok nevelkedtek, mint Csokonai Vitéz Mihály, Kölcsey Ferenc vagy Móricz Zsigmond. Az állandó kiállításokon az iskola történetével, a diákok életével, a Tiszántúli Református Egyházkerület kincseivel ismerkedhetnek a látogatók, és választ kaphatnak arra, miért éppen Debrecen válhatott a magyar reformátusság legfontosabb támaszává. 

A freskókkal díszített lépcsőház a világ legszebb könyvtárai közé választott, több mint 600 000-es állománnyal rendelkező Nagykönyvtárhoz, a Csokonai-emlékszobához, és az 1849-ben az országgyűlésnek otthont adó Oratóriumhoz vezet.

Eredeti Vizsolyi Biblia és panorámajárda a Nagytemplomban

A Nagytemplom nemzeti kegyhely, nemcsak a reformáció 500 éves évfordulójához, hanem a Múzeumok Éjszakájához is kapcsolódik érdekes programokkal. Bemutatják többek között Kossuth Lajos karosszékét, amelyet akkor használt, amikor 1849-ben felolvasta a Függetlenségi Nyilatkozatot.

Az egyháztörténeti kiállításon az eredeti Vizsolyi Biblia egyik fennmaradt példánya látható majd. A látogatók megnézhetik a Rákóczi-harangot és a padlásteret, valamint kisétálhatnak a két torony közötti panorámajárdára, ahonnan lélegzetelállító látványt nyújt a város.

A város már évek óta aktív résztvevője a rendezvénysorozatnak és évről évre új helyszínekkel és még színesebb programokkal bővítik a kínálatot. A Múzeumi Negyed helyszínei nemcsak állandó és időszaki kiállításaikkal, hanem kifejezetten erre az éjszakára szervezett programjaikkal is csalogatják majd a látogatókat, melyek közül több program is kapcsolódik az értékőrzéshez, mely az idei Múzeumok Éjszakája kiemelt témája.

Az említett érdekességeken túl a látogatók találkozhatnak kísérletező grafikusok munkáival, megismerkedhetnek a friss festészeti tendenciákkal, rendhagyó tárlatvezetéssel látogathatják a kiállításokat, valamint szamurájharc- és hagyományőrző bemutatók mellett bábszínházi előadás, one-man- és one-woman- show, valamint remek koncertek is várják a látogatókat.

Valamennyi kiállítóhelyen szerepet kapnak a társművészetek is.

Az erotika Eszenyi Enikővel és Rejtő Jenő világa

Eszenyi Enikő estje az erotika témához kapcsolódik, míg Olt Tamás, színművész Rejtő Jenő életébe és regényeinek világába kalauzolja az érdeklődőket. Emellett számos koncert is várja a látogatókat, akik a fúvószenétől a PopUndergroundon és a rockabilly-n át a középkori világzenéig, az Éva Presszóig vagy Zagarig válogathatnak a zenei programokban.

A szervezők tehát arra törekednek, hogy valamennyi generáció élvezze ezt az estét, így a gyerekeknek szóló bábelőadástól a 18+ programokig mindenki megtalálhatja a kedvére való eseményt a Múzeumok Éjszakáján, június 24-én.

Bővebb információ: www.muzej.hu


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.