Bízzunk benne, hogy az új jogszabály eljut majd az erdők mélyére, az ott csörtető vaddisznócsordákhoz is, ugyanis a hazánkban vadon termő szarvasgomba legfőbb ellenségei nem a lelkesen gombászó amatőr honfitársaink, hanem a profi vaddisznók, amelyek seperc alatt kiszimatolják, hogy hol terem a különleges ínyencség.
Egyébként csak most derült ki számomra az a meglepő tény, hogy a gombák egyáltalán nem növények, hanem valamiféle átmenetet képeznek a növény- és állatvilág között, és inkább ez utóbbihoz állnak közel, ugyanis több bennük az állatokhoz hasonló tulajdonság, mint ami a növényeket jellemzi.
Azonban térjünk vissza fő vonalunkhoz, a ma (még) igencsak kevés hazai vendéglátóegységben felhasznált, topalapanyagnak számító szarvasgombához, amely nemcsak természetes élőhelyén, hanem mesterségesen kialakított területen is viszonylag könnyen termeszthető. Egy Káli-medencei nagygazdálkodó hölgyismerősöm mesélte, hogy ő is több évig kacérkodott a szarvasgomba-termesztés gondolatával. Egy tengerentúlon alkalmazott ötlet alapján frissen ültetett mogyorófa gyökeréhez tervezte az akciót, 5,5 hektárnyi területen. Azonban a remek üzleti tervet keresztülhúzta az a nem várt fejlemény, hogy a szarvasgomba csak magoncról szaporítható, az említett vállalkozóhölgy pedig nem magoncot, hanem nemes mogyorót telepített gyökerestül, így a szarvasgombaspóra nem fordulna „virágzóra”, azaz a kifejlett gyökéren már nem terem meg.
Marad tehát továbbra is a vadon, a természet, ahol, mint hallhattuk, szintén történhetnek csodák: a napokban például egy lelkes, a jászsági erdőket járó gombász talált egy termetes példányt. Az 1,28 kilogrammos, gyönyörű szarvasgombát először közszemlére tette, majd a Magyar Mezőgazdasági Múzeumnak ajándékozta, hogy ott kiállítsák, és méltóképpen gondozzák.
