Szeptember 25-28. között rendezik a galériák és a művészek találkozását a közönséggel a Bálnában.
Idén a BCT minden eddiginél nagyobb területen, nemzetközi kiállítókkal, tárlatvezetésekkel és extra programokkal várja a látogatókat.
Fotó: BCT
Három évvel ezelőtt debütált a Budapest Contemporary (BCT), amely rögtön a főváros egyik legfontosabb kortárs művészeti eseményévé vált. Kiderült, hatalmas az igény egy olyan rendezvényre, ahol a galériák megmutathatják legújabb kínálatukat, találkozhat egymással a szakma, a gyűjtők és a laikus közönség.
Tausz Ádám főszervező:
Közel 40 kiállító több ezer műtárgya jelenik meg a standokon, a festmények mellett szobrok, design elemek és más kincsek is felbukkannak majd. Immáron nemcsak idehaza, hanem külföldön is jelentős az érdeklődés a BCT iránt, így több nívós európai galéria is részt vesz a rendezvényen
Az idei BCT-n kiemelt figyelem irányul a hazai és nemzetközi művésznőkre, akik egyre inkább formálják a szcéna irányvonalát. Valamint különleges élményt kínál majd a Szipál Márton sarok, ahol Hollywood szeretett magyar fotósára emlékeznek néhány látványos művével.
A kiállítás és vásár ideje alatt – szeptember 25-28. – minden nap lesznek tárlatvezetések és gyermekfoglalkozások is, a Bentley autómárka pedig a legújabb modelljeit mutatja be a nagyközönségnek.