Főszezonra: a charterek száma jó fokmérő lehet

A fenti megállapítás nem egy jósda mélyén született, hanem a Magyar Utazási Irodák Szövetségének idei első kötetlen találkozóján hangzott el a szakértőtől. A MUISZ elnökével, Molnár Judittal beszélgettünk a programot követően.

Nő a charterek száma

Hozzátette, a tavaly nyári heti 8 görögországi charterjárathoz képest az idei heti mintegy 30 járat biztató előjelnek tűnik. Görögország mellett olyan tipikus nyaralódesztinációk tértek vissza a kínálatba mint Törökország, Ciprus, Egyiptom, Tunézia, bizakodásra adva okot a szakmának.

A kedvező tendenciát erősítette meg a rendezvény egyik előadójának, Szabó Istvánnak, a Budapest Airport utasszolgáltatási igazgatójának prezentációja is, amely szerint a légitársaságok egyre több úti célra indítanak be járatokat. A Wizz Air immár heti 49, a Ryanair heti 53 járatot indít a nyári főszezon beköszöntével, és a Fly Dubai is tervez járatindítást Budapestre.

Negyedik hullám?

Molnár Judit szerint ősszel feltehetően lesz némi visszatérés covid-téren, azonban a virológiai szakértők hozzáértésében bízva ő is azt reméli, hogy ez nem egy markáns negyedik hullám, hanem inkább egy gyenge hullámocska lesz.

Felértékelődtek az utazási irodák

Végül pedig egy érdekes jelenségről beszélgettünk. Judit, aki köztudottan nem csak a MUISZ elnöke, hanem az egyik legnagyobb hazai utaztató cég, az OTP Travel Utazási Iroda vezetője is, elmondta, munkahelyi tapasztalatai alapján bizton állíthatja, sorra térnek vissza az utazási irodákba azok az utazók, akik sok évvel ezelőtt – akad, aki tíz éve is már – utaztak velük, azonban egy idő után már maguk szervezték a programjaikat, önjárókká váltak.

Most azonban ismét visszatérnek az irodához és foglalnak utazási szolgáltatásokat. Mégpedig azért, mert a jelenlegi, gyakorta kiszámíthatatlan, állandóan változó szabályozások miatt igénylik azt a biztonságot, amit az utazási iroda szakértő munkatársának segítsége tud nyújtani, illetve az is megnyugvást jelent sokaknak, hogy ha valahol történne valami, akkor van kihez fordulni, mert az iroda munkatársa biztosan segít elhárítani a felmerült problémát.

Forrás: Turizmus Online


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.