Friss TK index: februárban némileg romlottak a turisztikai cégek elvárásai

A szálláshely-szolgáltatásban és a vendéglátásban alig változott a turisztikai piaci szereplők várakozásait tükröző konjunktúraindex értéke az év második hónapjában. A működési költségek a felmérést megelőző három hónapban 20 százalékkal emelkedtek, az áremelkedés viszont ehhez mérten átlagosan 10 százalékot tett ki, derül ki a legfrissebb Turizmus Konjuktúra Index adatai alapján.

A szálláshely-szolgáltatásban továbbra is a mindenkori legmagasabb értéken, azaz +9 pont közelében áll, míg a vendéglátásban a nagyon enyhe pozitív elmozdulás ellenére még mindig nem érte el a 0 pontot, a semleges szintet, ami felett egyébként  legutóbb 2022. júniusban állt az index értéke – közölte a Turisztikai Munkaadók Országos Szövetsége (Vimosz) legfrissebb jelentésében.

A TKI index 2024. februárban +1 ponton állt a -100 és +100 közötti skálán értelmezve, tehát az ágazat szereplői helyzetüket stagnálónak érzékelik. 

Forrás: VIMOSZ
Forrás: VIMOSZ

Bár az index értéke kis mértékben, 2 ponttal csökkent, még így is 4 ponttal haladja meg az egy évvel ezelőtti értékét. Tavaly pont februárban ugrott meg különben jelentősen a mutató, teszik hozzá.

Egyedül a működési költségek megítélése romlott, miután a cégek 52 százaléka működési költségei növekedéséről számolt be: az elmúlt három hónapban az előző év azonos időszakához mérten

átlagban 20 százalékkal drágult az üzemeltetés, az áremelkedés pedig 10 százalékos volt.

A következő három hónapban az előző év azonos időszakához képest 

  • a szállásadók 34 százaléka növekedést, 7 százaléka visszaesést vár a vendégéjszakák számában,
  • a vendéglátás területén működők közül 31 százalék vár vendégforgalom növekedést, 10 százalékuk pedig visszaesést vetít előre,
  • az egyéb turisztikai szektorban működők 46 százaléka vár ügyfélforgalom növekedést, míg 9 százalékuk visszaesést prognosztizál.

 

 

 

 


Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kékúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kékúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.