A TKI index 2025. szeptemberben -7 ponton állt (-100 és +100 közötti skálán értelmezve), mely azt jelenti, hogy az ágazat szereplői helyzetüket negatívnak érzékelték. Az index értéke a múlthavi 4 pontos csökkenés után 2 ponttal csökkent tovább az év kilencedik hónapjában, így 3 ponttal elmaradt az egy évvel ezelőtti értékétől. A szálláshely-szolgáltatásban 1 ponttal -8 pontra, a vendéglátásban is 1 ponttal -4 pontra nőtt az index, míg az egyéb turisztikai szektorban 8 ponttal -9 pontra csökkent.
Fotó: GKI
Létszámkategóriák szerinti bontás alapján a konjunktúraindex értéke három méretkategóriában csökkent, míg egyben nőtt (a 15 főnél nagyobb cégeknél). Az 5 főnél kisebb cégek konjunktúrája az elmúlt évben negatív irányban elvált a náluk nagyobbakétól. A 15 főnél nagyobb vállalkozások továbbra is jóval kedvezőbben ítélik meg helyzetüket, mint a náluk kisebbek.
Fotó: GKI
A TKI index szeptemberben 1 ponttal elmaradt a GKI EU számára végzett konjunktúra kutatásában mért szolgáltatási szektor konjunktúraindexétől (-6 pont), míg a nemzetgazdasági átlagot képviselő GKI üzleti bizalmi index értékét (-11 pont), illetve az ipar (-9 pont), az építőipar (-26 pont) és a kereskedelem
(-22 pont) indexeit is meghaladta.
Fotó: GKI
Amennyiben a 2025. szeptemberi TKI indexet összevetjük az egy évvel korábbival (2024. szeptember), 3 pontos csökkenést tapasztalunk. Az alszektorok közül éves összehasonlításban mindhárom konjunktúrája romlott, a szálláshely-szolgáltatásé és az egyéb turisztikai szektoré 4-4 ponttal, míg a vendéglátásé 1 ponttal.
Fotó: GKI
A következő három hónapban az előző év azonos időszakához képest a szállásadók 14 százaléka növekedést, 57 százalékuk stagnálást, 29 százalékuk visszaesést vár a vendégéjszakák számában. A vendéglátásban működők közül 26 százaléka vár vendégforgalom növekedést az előző év azonos időszakához képest, míg 60 százalék stagnálást, 14 százalékuk pedig visszaesést vetít előre. Az egyéb turisztikai szektorban működők 22 százaléka vár ügyfélforgalom növekedést az előző év azonos időszakához képest, 55 százalékuk stagnálást prognosztizál, míg visszaesést 23 százalék vár.