Kőbányáról sokaknak a vegyes emlékű sör, vagy a blues ugrik be, holott neve önmagáért beszél. Az itt fejtett kőből különösen a nagy pesti árvizet követően épültek az egyre terebélyesedő főváros épületei, mint egyebek mellett a Lánchíd két pilonja, Citadella, Mátyás-templom, Halászbástya, de még a Margit-hídba is jutott belőle. Eddigre azonban már javában zajlott a söripar is Dreherék jóvoltából. A derék sörfőző mesterek aligha gondoltak volna arra a 19. század derekán, hogy 1944-ben Messerschmitt gépek motorjait szerelik össze a néhol akár 10-11 méteres belmagasságú járatokban. A járatrendszer teljes hossza több, mint 30 kilométer. Újabb termek még ebben az évezredben is bukkantak elő. Ki tudja, talán még az ördögnek is van ott lent valami kis kulipintyója.

Jelenleg egy része az önkörmányzaté (bármilyen eseménnyel, rendezvénnyel, túrával kapcsolatban a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.-vel szükséges egyeztetni a pincerendszer megtekintését), egy része pedig a sörgyáré, így napjainkban raktárként funkcionál és gombatenyésztésre szolgál, jelentős területe azonban üresen tátong. A kihasználatlanságot 2007 óta ellensúlyozzák különdöző alagút-túrák és sportesemények: bicikliverseny, a MOFÉM Underworld Kupa vagy a múlt hétvégi futás. 

"Mindenképpen szerettünk volna megvalósítani egy egyedülálló futóélményt Budapesten. A cégünk a X. kerületben található, így nem volt kérdés, hogy szeretnénk ezt az élményt Kőbányához kötni, melyre tökéletes kihívásnak bizonyult a Kőbányai pincerendszer" — mondta Varró Barbara, az esemény főszervezője. Azt is megtudtuk tőle, hogy a futóverseny nyomvonalát képező földalatti szakaszon a pince járatainak belmagassága változó, átlagban 4,5-6,5 a szélessége 3,5 – 7,5 méter. Ezek a méretek lélegzetelállító tereket eredményeznek, lehetővé téve a földalatti szakaszon is a versenyzést. Voltak „hangulatfokozó” meglepetések is, ami adott esetben  hanggal-fénnyel-mozgóképpel is érkezett a BBU Futóbarlang különbözőn szakaszain, szegleteiben. 

Kolléganőnk bár az ördöggel lent a mélyben nem találkozott,a futóverseny indulójaként ekképpen élte meg a föld alatt töltött időt: 

"Mennyire lesz sötét? Vigyek elemlámpát?" – kérdezte egy lány az öltözőben. Ő még csak készült rá, én már túl voltam életem első alagútfutásán. Az első egy kilométert mindig utálom, ezen a szakaszon minden versenyen megkérdezem magamtól, miért is vágtam bele. Nem sokkal később – amikor elértünk az alagúthoz - már lelkesen figyeltem a helyszínt.

Sötét, nyirkos, hangulatos labirintus. Nem volt félelmetes, de szórakoztató igen. Mindenféle fényhatás, lézer, zenék, hangok, fényfestés törték meg az alagút eredeti (nekem kicsit befelé figyelős) hangulatát. A talaj viszonylag egyenletes volt, kissé vizes, de biztonságos. A sötét szakaszokon mécsesek fénye igazította útba a sportolókat. Nem kellett elemlámpa – csak hogy megválaszoljam a korábban feltett kérdést. A nagyjából 8 °C fokos alagútból kiérve kicsit hűvös volt, de úgy hallottam, hogy arra az a legjobb, ha mozog az ember. Kipróbáltam, működött. Az idő nem kedvezett a szép képeknek, de azért megmutatom, én (goproval) milyennek láttam az eseményt:

{youtube|id=TqcOoyL4sPI}

A versenyen összesen 883-an indultak, 880-an teljesítették a kitűzött távot.