Hogyan függ össze a májműködés és az epetermelés?

Az emberi emésztőrendszer működése meglehetősen összetett és bonyolult, ugyanakkor igen kényes is – ha az egyensúly felborul, az az egész emésztésre hatással van, és változatos panaszokat okozhat. Sokszor viszont nem egyszerű rájönni, hogy mi lehet a probléma pontos oka, mert meglehetősen szerteágazó tünetek jelentkezhetnek.  

Hogyan függ össze a májműködés az epetermeléssel?

Nagyon egyszerűen: a tévhitekkel ellentétben ugyanis az epesavat nem az epehólyag állítja elő, hanem csak eltárolja. Az epefolyadék ugyanis valójában a májban termelődik. A májról pedig köztudott, hogy a legfontosabb méregtelenítő szervünk, nélküle nem sokáig maradnánk életben. 

Ezért is fontos, hogy vigyázzunk rá és támogassuk az egészségét, például a Myrobalan természetes májregeneráló termékeivel. Ha ugyanis a máj működésében zavar áll be, akkor előfordulhat, hogy az epesav mennyisége nem lesz megfelelő. 

Ha például túl kevés epesav termelődik, akkor a zsírok és a felesleges koleszterinek a szervezetben maradnak, ezáltal megemelkedik a vér koleszterin- és trigliceridtartalma. Mivel nem tudnak sem felszívódni, sem kiürülni, ezért lerakódnak az erek falára, szűkítve annak átmérőjét, ez pedig szív- és érrendszeri betegségeket okozhat. 

 

Miért fontos az epesav?

Az epefolyadék alapvetően az epehólyagban tárolódik (viszont nem itt termelődik, hanem a májban, ahogy azt már az imént említettük), és amikor zajlik az emésztés folyamata, a patkóbélbe ürül, ahol elősegíti a zsírban oldódó A-, D-, E-, és K-vitaminok felszívódását, illetve semlegesíti azokat a toxinokat, amiket a baktériumok és gombák termelnek. 

Ezután a használt epesav másodlagossá alakul, majd visszakerül a májba, ami visszaalakítja elsődlegessé, így a körforgás elölről kezdődhet. Egy része viszont minden nap kiürül az anyagcsere-folyamatok által, a hiányzó mennyiséget pedig a májnak rendszeresen újra kell termelnie. Ha azonban felborul ez a kényes egyensúly, akkor az emésztés és a zsírbontás folyamatában is zavar keletkezik, ez pedig az egész szervezet működésére kihathat.

A civilizált életmód káros hatásai

Lépten-nyomon azt halljuk, hogy ebben a felgyorsult világban különösképp oda kell figyelnünk az egészségünkre, hiszen rengeteg ártalmas hatás ér minket nap mint nap. Kezdve a sok stresszel, a pihenés hiányával, beleértve az egészségtelen élelmiszerek és a gyógyszerek fogyasztását, valamint a szervezetben fellépő gyulladásokat.

Ha a májműködés és az epetermelés nem megfelelő, az olyan tünetek formájában nyilvánulhat meg, mint például a hasmenés, fokozott gázképződés, haspuffadás. Ezek a panaszok azoknál fokozottabban jelentkezhetnek, akiknek műtéti úton eltávolították az epehólyagját, ugyanis az epesav nem tud hol tárolódni, így folyamatosan csorog a nyombélbe.

Azonban az emésztőrendszerre is igaz, hogy az egészségét könnyebb megtartani, mint visszanyerni, ezért érdemes nagy hangsúlyt fektetni a prevencióra kiegyensúlyozott táplálkozással és gyógynövényes táplálékkiegészítők fogyasztásával.

 


Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.
Kutyás örökbefogadó nap Budán

Kutyás örökbefogadó nap Budán 

A FogadjÖrökbe Alapítvány ismét örökbefogadó napot és közönségtalálkozót tart.
A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról

A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról 

Több száz tacskó és gazdi gyűlt össze a Városligetben.
Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten

Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten  

Kiállítás, amely megmutatja, milyen fejlődési irányokat képviselhet egy ország, ha jó ötletek, elkötelezett emberek és megfelelő támogatás találkoznak egymással.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.