Hr a döntéshozói asztalnál

Széles spektrumon mozognak a hr-es munkafeladatok: alapszinten a hr-es mások kéréseit hajtja végre, kimutatásokat rak össze, és többnyire softvereket, táblázatokat kezel. A skála másik pontján pedig a stratégiai hr áll, ahol elvárás a proaktivitás és kreativitás. A cél mindenképp ez kell, hogy legyen, ez viszi előre a céget, és nem mellesleg a hr-es karrierjét. (x)

Sok hr szakember panaszkodik az önmegvalósítás hiányára. Pedig, amikor valaki ezt a szakmai irányt választja, többnyire jó stratégaként és kiváló emberismerőként tekint önmagára, aki átlátja a szervezeti működést, és mindezt még jobbá is akarja tenni. Ezáltal egyszerre vizionál boldog munkavállalókat és elégedett vezetőket, flottul működő szervezeteket, röviden szólva egy szebb világot. Ennél alább nem adja egy ambiciózus hr-es. Ehhez képest óriási csalódás, amikor évekig olyan munkát kénytelen végezni, ahol a fenti célok egyikét sem nem lehet megvalósítani, sőt még csak a közelükbe se jutni, mert a hr egész egyszerűen nem ül a döntéshozói asztalnál. Sok helyen bátor döntések, látványos dinamizmus szükséges ehhez, máshol, (ahol jobban meg van kötve a hr keze), a lassú víz partot mos mondás igazságtartalmában érdemes reménykedni, és addig is koncentráltan fejleszteni önmagunkat.  

A hr krémje

Kreatív és az Üzlet és Pszichológia lapok által június 13-14-én szervezett JobXperience Konferencia egyetlen, nem titkolt célja, hogy kihozza a hr-esekből a maximumot. A két napos rendezvényen egyszerre lesznek jelen (mind előadóként, mind résztvevőként) olyan hr-esek, akik a szakma csúcsát képviselik, és egyszerre lesznek jelen olyan tanácsadók, pszichológusok, akiknek munkája pont ez: hogy a szakmai csúcsra juttassák őket. Kis ízelítő az előadók által képviselt cégekből: RTL Klub, Generali Biztosító, Erste Bank, PWC, K&H Bank, Roche Services, Cafe PR, ami pedig a témákat illeti: kreatív hr, employer branding kommunikációs és hr szemmel, a motiválás pszichológiai oldala, mindfulness a szervezet életében, irodai környezet-elemzés, hr jog, gamification, hatékony kiválasztási módszerek,  a közösségi média és a hr-es találkozása, a változások lélektani háttere, víziók megtalálása a szervezetben és végül az elbocsátás empatikus módjai. Tehát mindenről szó lesz, ami végigkíséri egy hr-es életét – jó esetben. Esettanulmányoktól kezdve, a konkrét szaktudásbeli ismertetőkön át, az inspiráló előadásokig mindent megkap, aki eljön. 

Valóban értjük a fiatalokat?

Az esemény külön érdekessége, hogy miután sok szó esik az Y generációról, a nap végén személyesen ki is kérjük a véleményüket az elhangzottakkal kapcsolatban. Megkértünk néhány pályakezdő fiatalt, hogy üljék végig a konferencia első napját, ahol sok szó esik majd róluk: mit keresnek, mit szeretnek ők, mivel lehet rájuk hatni, mire vevők és mire nem. Miután a szakértők elmondták tapasztalataikat, odafordulunk az érintettekhez és egy kerekasztalbeszélgetés keretében megkérdezzük tőlük, hogy: „Na, és ti? Hogyan látjátok mindezt?” Életszagú tapasztalatcsere hr-esek és Y generációsok közt.

További információért kattintson ide!

(x)


Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.