Idén igazi csemegék várnak a Gyerekszigeten

A vakáció idén is a Generali Gyerek Szigeten kezdődik, ahol a három napon át énekesek, zenészek, bohócok, artisták, mesteremberek lepik majd el a Hajógyári-szigetet, de akkor se lepődjünk meg, ha egyszer csak vásári forgatagban találjuk magunkat vagy számháborúzó cserkészekbe és morzézó amatőr rádiósokba botlunk. Újdonságok, régi kedvencek, móka, kacagás három napon át Óbudán, június 21-23. között, amikor a szervezők családokat várnak ingyenes programokkal reggel 10-től este 6-ig.

A népszerű Generali Nagyszínpadon már péntek délelőtt kezdődnek a koncertek a Kiflihajó produkciójával, délután pedig fellép az örök kedvenc, Halász Judit. A három nap alatt, láthatjuk majd az Apacuka együttest, a Kiskalászt és zenél Farkasházi Réka és a Tintanyúl is. Igazi zenei csemegének ígérkezik a Grecsó Krisztián gyerekverseire épülő zenés-táncos-verses gyerekelőadás, ahol még Grecsó Krisztián is táncra perdül majd a gyerekekkel.

Halász Judit örök kedvenc
Halász Judit örök kedvenc
Fotó: Gyerek Sziget Facebook oldala

Programok minden korosztálynak

A Gyerek Sziget szervezői hagyományosan kicsik és nagyok számára is pazar programokkal készülnek. A legifjabbakat Babajátszóházzal várják, ahol nem csak játékra és pihenés van lehetőség, de szakemberek mozgásfejlesztéssel, tanácsadással is a szülők rendelkezésére állnak. A mozgás szeretetének átadása mindig fontos szerepet kap a programok összeállításában, így több újdonsággal, többek közt a Gymnathlon programmal is bővült a sportos programok sora.  Ez a gyermekeknek szóló sportprogram az átfogó testi fejlődés és az erős érzelmi megerősítés elvein alapul, célja, hogy egy életre szóló sportszeretetet alakítsanak ki a következő generációkban.

Programok anyáknak és egy izgalmas időutazás

Az anyukákat a Maminbaba hordozós fitness program várja, ahol az órák alatt a babák a hordozóba kötve anyukájukon, vagy pocakban ringatóznak. Az energikus lurkókat mindhárom napon várja az Óriás Ugrálóvár és a Generali Akadálypály, ahol ifjú ninjaként próbálhatják ki magukat a 15 elemes akadálypályán, és mutathatják be bátorságukat, ügyességüket, amiért akár oklevelet is kiérdemelhetnek. Sőt, a gyerekek levezethetik az energiát egy kalandos számháborúval is, a Gyerek Szigeten évek óta jelenlévő Cserkésztáborban

Izgalmas időutazásra invitál a Kukutyin, ahol régi mesterségek elevenednek majd meg, az Állatsimogatóban a vidék állataival találkozhatunk, a Kézműves Palotában pedig az alkotókedvűek találhatnak remek elfoglaltságokat.

Bővült a sportos programok sora
Bővült a sportos programok sora
Fotó: Gyerek Sziget Facebook oldala

Kalandjáték, gyerekparadicsom és cirkusz

A Generali Nagy Családi Kalandjáték egy izgalmas hatállomásos játék, melynek során a gyerekek találkozhatnak ügyességi, logikai és kreatív feladatokkal is, sőt, megtanulhatnak jól segíteni is. A játék végén pedig a The Human Safety Net Adománybüfében lesz lehetőség egy jó ügyért palacsintát, limonádét, hot dogot fogyasztani – a cél egy különleges, nyári szülő-gyermek tábor megvalósítása a nehéz helyzetben lévő családok számára.

A Gyerek Paradicsomban a világ a környezetvédelem, fenntarthatóság körül forog, de a mézgyűjtés, vadonlesés, tereplépkedés mellett izgalmas Gasztrokalandok is várnak ránk, ahol például a saját receptfüzetünket is elkészíthetjük, amiben friss fűszernövények, új ötletek és inspirációk is helyet kaphatnak. Lehet majd kertészkedni, madarakkal ismerkedni, papírmeríteni, sárkányt lengetni és a megunt pólónk is újjászülethet táska formájában.

A Gyerek Szigeten mindig van egy kis cirkusz, de ez olyan, ami miatt a szülők öröme is felhőtlen. Karamella cirkuszvilágában bohóctréfák, bűvészmutatványok, zsonglőrtrükkök mulattatják a nagyérdeműt, és ha akad a gyerekek között önkéntes bohóctanonc, porondra is kerülhet. Rolando Bűvészmester és Társa a legtitkosabb trükkökkel készülnek, amelyekbe csak szigorú titoktartás vállalásával avatják be a bátrabbakat. A Kezes-lábas Játszóházban roncsbringákból született játékokkal, biciklivel hajtott „bármikkel”, azaz a hálózati elektromos áramtól független kerékpáros eszközökkel tehetjük próbára magunkat.

 

A Generali Gyerek Sziget háromnapos fesztiválja idén is felhőtlen szórakozásról, kalandokról és új élményekről szól, részletes programért irány a www.gyereksziget.hu oldalra, élményekért pedig a Hajógyárira!

 

 


Kakasozás és pittyezés: majális a Skanzenben

Kakasozás és pittyezés: majális a Skanzenben 

Májust gyakran nevezik zöld hónapnak, hiszen a természet, a fák és virágok újjászületésének ideje.
A gyönyörködtetés művészete – kiállítás Budapesten

A gyönyörködtetés művészete – kiállítás Budapesten 

Három nő, három művészeti ág, egy közös nyelv: megnyílt a PRIMAVERA kiállítás a FISE Galériában.
Idén is Háromváros Kerékpáros Fesztivál

Idén is Háromváros Kerékpáros Fesztivál 

Június 7-én és 8-án rendezik meg negyedik alkalommal Békéscsabán, Békésen és Gyulán a Háromváros Kerékpáros Fesztivált .
Programhegyek az Európa-napon

Programhegyek az Európa-napon 

Izgalmas programokkal és hasznos információkkal várják a szervezők az érdeklődőket az Európa-napon és az immár hagyományos EU-s futáson.
Kék Zóna Noszvajon

Kék Zóna Noszvajon  

Különleges eseménynek adott otthont a Nomád Hotel & Glamping.
Flash Award: lezárult a jelentkezés, már bírálják a pályázatokat

Flash Award: lezárult a jelentkezés, már bírálják a pályázatokat 

Hatvanhárom pályázat érkezett a MaReSz idei versenyére.
Első önálló koncertjét adja Budapesten a skót sztárzenekar

Első önálló koncertjét adja Budapesten a skót sztárzenekar 

Június 11-én először lép fel önálló koncerttel Magyarországon a Biffy Clyro.
Miért olyan hatékony az ablakra ragasztható fólia?

Miért olyan hatékony az ablakra ragasztható fólia?  

Egy hétvégi séta vagy reggeli kocogás során, ahogy a városban haladunk, láthatjuk, hogy rengeteg bolt kirakatán található fólia vagy valamilyen matrica. Ezek többféle célt szolgálhatnak, amelyek közül az első a figyelemfelkeltés. Ez egy jól bevált offline marketingeszköz, amit érdemes minden vállalkozásnak használnia.
Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.